Május 15-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap a négy parlamenti párt elnökével folytatott eszmecserén. Az államfő higgadt és megfontolt hangnemet kért a parlamenti munkában és a politikai közbeszédben.
Május 15-re hívta össze az Országgyűlés alakuló ülését Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap a négy parlamenti párt elnökével folytatott eszmecserén. Az államfő higgadt és megfontolt hangnemet kért a parlamenti munkában és a politikai közbeszédben.
Amikor a francia Nemzetgyűlés 1958-ban alkotmányt módosított, és ezzel megszületett az ötödik Francia Köztársaság, nagyszerű jövő állt előtte. Adva volt egy rendkívüli tehetséggel megáldott, viszonylag fiatal és népszerű katona-politikus, Charles de Gaull
József Antal Jánost helytartóvá koronázásakor páratlan ünnepséggel fogadták Pest-Budán. A kortársak úgy gondolták, hogy az avatás az 1792-es budai koronázás pompáján is túltesz. A fiatal József nádor kinevezése és testvére, Lipót halála a korabeli lírikus
Óriási átrendeződésekre lehet számítani országszerte az új kormány hivatalba lépése után a különböző hivatalok, vállalatok élén, így a Dunaferrnél is. Bár korábban az MSZP azt ígérte: nem lesznek tisztogatások, az acélmű élén várható változások ennek elle
A scheveningeni fogdában van tegnaptól Nikola Sainovics volt jugoszláv kormányfőhelyettes, Milosevics egyik legközelebbi munkatársa is, aki ellen a Koszovóban elkövetett bűncselekményekben való részvétel miatt emelt vádat a hágai Nemzetközi Törvényszék. A
Elnapolták a tárgyalást a Mammut Üzletközpont építése során történt halálos kimenetelű baleset ügyében. Sem az első rendű vádlott, sem a védője nem jelent meg a tárgyaláson.
A Fidesz parlamenti frakciója munkacsoportokat hoz létre a polgári kormány által elért eredmények figyelemmel kísérésére és azok védelmezésére. Szájer József frakcióvezető tegnap közleményben ismertette a képviselőcsoport álláspontját a visegrádi együttmű
Kevés az esélye annak, hogy a hétfőn, Londonban született brit sziámi ikreket sikeresen szétválaszthassák – jelentette be az újszülötteket gondozó kórház orvosa. Véleményével a hazai szakember is egyetért, aki rámutatott: a hasonló állapotú sziámi i
Iránytalan hangulat és ellentmondásos árfolyamok jellemezték a hét közepén az amerikai tőzsdéket. A változatos árfolyamok kialakulását a beszerzői menedzserindex csökkenése okozta, amely a Nasdaq Composite értékét 0,63 százalékkal gyengítette. Szemben hal
Nem szabad lezárnia a kormánynak a gyógyszerártárgyalásokat, a megállapodást a szakmai kamara és a betegképviseletek bevonásával kell véglegesíteni – jelentette ki Csehák Judit, az MSZP egészségügyiminiszter-jelöltje, miközben az egyeztetések folyta
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hosszabb menetidővel kell számolni.
A gyermek keresését a rendőrök a kutató-mentőkkel közösen, nagy erőkkel kezdték meg, de már csak a holtteste került elő.
Az illető több helyen tüzet is okozott, kalapáccsal esett neki a check-in pultok kijelzőinek, és a személyzetet is megtámadta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.