A jaunárban tartandó North American International Auto Show-n mutatkozik be a Lexus legújabb SUV-ja (szabadidőautója).
Mádl Ferenc köztársasági elnök tegnap a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából fogadta a Kárpát-medencei utódállamok magyar egyházi vezetőit. A több mint kétórás megbeszélésen az erdélyi, a a felvidéki, kárpátaljai és a délvidéki katolikus, református, eva
December 23-tól a vezetékes távközlés liberalizációjának következtében az eddig monopolhelyzetben lévő szereplők egyeduralma véget ér. Frischmann Gábor, a Hírközlési Főfelügyelet (HÍF) elnöke lapunknak adott interjújában elmondta, hogy a nyáron olyan jogs
Tavasszal elkezdi a XI. kerületi Bartók Béla út felújítását a fővárosi önkormányzat, ám a metróépítéshez még nem fognak hozzá – döntött tegnapi ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők elfogadták a Jahn Ferenc Kórház csődhelyzetéről szóló előterjes
Holnaputánra, vagyis aranyvasárnapra tűzte ki a piliscsabai önkormányzat annak a népszavazásnak az időpontját, amely megakadályozhatja a Pest megyei település külterületi zöldfelületének építési övezetté való átsorolását. A helyi képviselő-testület azután
A lapunk birtokába került, bizalmasan kezelt városházi dokumentumok szerint a Demszky Gábor vezette fővárosi önkormányzatnak mintegy 172 millió forintba került az elveszített metróper.
Két magánszemélyt és egy építőközösséget jutalmazott Reitter Ferenc-díjjal az V. kerületi önkormányzat a városrész építészeti arculatának kialakításában és az épített környezet védelmében nyújtott kiemelkedő munkájukért.
Hosszúra nyúlt éjszakai ülés után tegnap hajnalban létrejött az ellenzéki keresztény- és szabad demokraták részéről oly elutasító kritikával kísért „piros-piros” politikai szövetség Berlinben. A tárgyalási maraton befejeztével a szociáldemokra
A műsorszóró vállalatként ismertté vált Antenna Hungária a hagyományos területe mellett immár egyre jelentősebb szolgáltatóvá válik a távközlésben, és a multimédia területén is újdonságokkal próbál megjelenni a piacon. Ezt támasztják alá a cég pénzügyi mu
Száznegyvenmillió forint hitelt kapott arra a székesfehérvári telekre Molnár Albert szocialista képviselő és tulajdonostársa, amelyet a piaci árnál kicsit magasabb áron egykori tsz-tulajdonosoktól vettek, majd nyolcszoros négyzetméteráron, százmilliós ext
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Megalapítom az Alaptörvény Barátai Digitális Polgári Kört – írta a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkára.
Oroszország újabb rakéta- és dróntámadásokat indított Ukrajna nyugati városai ellen, több száz kilométerre a frontvonaltól.
Zivatarok, erős szél és nagy hőmérséklet-különbség várható.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.