Barokk panasz
Korunkban az ember legősibb kommunikációs szokásai is átalakulnak. Az egyik legszembeötlőbb jele ennek az éneklés látványosan gyors elhalása, visszaszorulása mindennapjainkból. Történelmi hasonlóságok persze vannak, és a jele

„Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik.” Gróf Apponyi Albert
Valószínű, hogy az őszi tisztújításon lesz ellenjelöltje Dávid Ibolya pártelnöknek – jelentette be tegnap Kelemen András MDF-es képviselő, a Lakitelek munkacsoport tagja. Azt egyelőre nem tudni, hogy a helyi szervezetek jelöltjei közül kit támogat m
Az idén a bértárgyalásokkal rosszabbul állunk, mint az előző öt évben bármikor – hangsúlyozta Wittich Tamás, az MSZOSZ elnöke a szakszervezetek tegnapi tanácskozásán.
Veszélybe került a betegellátás a szegedi klinikákon. Alapvető eszközök hiányoznak a gyógyító munkához, amit az a kényszerhelyzet is igazol, hogy sebészeti varrócérna hiányában horgászboltban vásárolt damilt használnak a műtéteknél.
A Kübekháza Operettfalu rendezvényt szervező PCN Kommunikációs Kft. képviselői baráti viszonyt ápolnak Medgyessy Péter nevelt lányával – derült ki a videoprodukciós cég producere, Sipos József válaszaiból. Emlékezetes: a vállalkozás közel tizenhárom
A korábban állami megrendeléssel felújított M7-es autópálya Budapest és Zamárdi közötti szakaszának koncesszióba adását javasolja a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) egy kormány-előterjesztésben – tudta meg a Magyar Nemzet. A koncessz
Állami segítség nélkül ellehetetlenül a hazai könnyűipar. Az Országgyűlés elé nemrégiben került egy hárompárti (Fidesz, MSZP, MDF) határozati javaslat az ágazat megsegítéséhez elengedhetetlenül szükséges adókedvezmények, támogatások bevezetéséről és a vám
A kormány tagjainak körében Horvátország, illetve a Balaton a legnépszerűbb nyaralási célpont – derül ki lapunk körkérdéséből. A legtávolabbra Hiller István kultuszminiszter utazik, a legtöbb szabadságot Persányi Miklós, a zöldtárca vezetője veszi i
Ismét megfenyegette a Magyar Rádió vezetőit Újhelyi István, az MSZP fő médiapolitikusa, aki rendcsinálást helyezett kilátásba a közmédiumnál. Kondor Katalin hangsúlyozza: a politikus elfelejtett tényeket mellékelni a vádjaihoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 63-szoros magyar válogatott támadó újra futballcipőt húz, de meglepő helyen tűnt fel.
Az utalványokat hideg élelmiszer vásárlására lehet fordítani az év végéig.
A toborzók a nőt fenyegették, aki videózta a történteket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.