Jobbközép uniós siker?
Bár munkásszármazású, 1945 után mégis a Nemzeti Parasztpárt tagja lett. Falukutató, példaképei a népi írók, különösen Veress Péter és Illyés Gyula voltak. Borbándi Gyula 1949 januárjában elmenekült Magyarországról, majd a kezdetektől, 1951. október 6-t
A debreceni ingatlanpiacon néhány éve megindult pezsgés idén tetőzni látszik. Különösen a belváros keltette fel a befektetők érdeklődését – nem véletlenül. A városfejlesztési stratégia egyik sarokköve éppen az, hogy a magántőke bevonásával tegye eur
Politikai támogatást kért a kormány a szociális partnerektől a magyar munkaerőpiac védelmére tervezett lépéseihez az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén. Az érdekvédők szerint csak látszatintézkedéseket tesz a kabinet.
A történelem a jelek szerint újra megismétli önmagát, hiszen az amerikai katonák holttesteinek – a szomáliai kudarc idején látottakhoz hasonló módon történő – meggyalázása után immár a túszejtés régi taktikáját is alkalmazzák az iraki ellenáll
Nincs összefüggés az izraeli államfő látogatása és a tegnap terrorista cselekmény előkészületével meggyanúsított 42 éves fogorvos s két szír társa előállítása között – mondta Petőfi Attila rendőr ezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósá
Irakban tegnap szabadon engedték egy orosz cég előző nap elrabolt nyolc erőművi szakemberét, a külföldi vállalatok jelentős része azonban a sorozatos túszejtések miatt komolyan fontolgatja – vagy már meg is kezdte – munkatársai kivonását az ar
Demszky Gábor főpolgármester és Gyurcsány Ferenc sportminiszter tekerték le az első kilométereket tegnap egy budapesti bevásárlóközpontban felállított biciklin, amely jelképesen teszi majd meg a Budapest–Brüsszel közötti 1368 kilométeres távolságot.
Soron kívüli ülést tart a parlament honvédelmi bizottsága az iraki magyar kontingens helyzetéről holnap. Az ülést az MDF parlamenti képviselőcsoportja kezdeményezte.
Kormányozz, ne háborúzz! – szólította fel a szocialistákat a Fidelitas. Az ifjúsági szervezet alelnöke, Rogán Antal reméli, az MSZP nem tekinti katonáknak az embereket. Tóbiás József MSZP-s pártigazgató ígéretet tett arra, hogy a kampányban betartjá
Demonstrációt szerveznek szombatra a patikusok – értesült lapunk. Szerintük ugyanis a kormány a gyógyszerellátás liberalizációjával fenyegeti őket, amiért felemelték szavukat a közelmúlt történései miatt.
Főként a regionális politikával és a formálódó uniós alkotmánnyal kapcsolatos álláspontjáról faggatták tegnap az Európai Parlament képviselői Balázs Péter leendő EU-biztost. A brüsszeli meghallgatáson szóba került a magyar kormányfő közös listára tett jav
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
Ursula von der Leyen zavartan pislogott Trump bejelentése után.
Lionel Messi a Coldplay koncertjén járt vasárnap, majd jött a híres kamera.
Rossz alkut kötött Brüsszel az Egyesült Államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.