- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Gyorsít az Inter-Európa
Maszatolás és gyomorideg

Gyorsít az Inter-Európa

Maszatolás és gyomorideg

Hátra a menetrendben

Ahol nem akarják érteni az autonómiát
A szlovák kedvezménytörvény szerint három generációig visszamenőleg bizonyítani kell, hogy ki szlovák. Akinek ez nem sikerül, attól egy külhoni szlovák szövetség igazolását is elfogadják. Ebben az esetben is beszélhetünk területenkívüliségről, hiszen az i

Röviden

Merénylet Jakartában

Hi, I am Mónika Lamperth

Napi sajtószemle

Adókedvezmények: még semmi nem dőlt el
Bár a Népszabadság szerint hétfőn Medgyessy Péter miniszterelnök, több miniszter és az MSZP vezetőinek találkozóján eldőlt, hogy részben megmaradna a kedvezményes lakáshitelek adókedvezménye, a tegnapi nyilatkozatokból az derül ki: még dolgoznak az ügyön.

Megbukott a magyar vidékfejlesztési terv
Súlyos kritikával illették az Európa Bizottság képviselői az unióhoz 2003 májusában benyújtott, a kormány által is jóváhagyott – 2002-től 2006-ig szóló – agrár- és vidékfejlesztési operatív programot – értesült lapunk.

Szociális partnerek össztüze a kabinetre
A magát szociáldemokratának nevező kormány ne kérje a munkavállalók és a nyugdíjasok támogatását ehhez a gazdasági programhoz – jelentette ki az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén a szakszervezeti oldal elnöke. Az érdekvédők kérése

Röviden

Környezetbarát házak
A jelenlegi technológiákkal szemben a megújuló energiát felhasználó épületek fenntartása jóval olcsóbb. Az egyszeri befektetés ugyan húsz-harminc százalékkal is megnövelheti az építkezés költségeit, ám ez az összeg akár tíz éven belül megtérülhet, így az

Börzeköztársaság

Röviden

Megbukott a kormány uniós vizsgamunkája
Az uniós mércéhez kell igazítani a 2002-től 2006-ig szóló agrár- és vidékfejlesztési operatív programot (AVOP), valamint a Nemzeti vidékfejlesztési tervet (NVT). A kiegészítésekre az Európa Bizottság képviselői a leghatározottabban szólították fel a hazai

Rázós a magyar áfakulcs
Hamis állítás az uniós csatlakozásra fogni az áram áfájának emelését, hiszen a közösségen belül lehet mentességet kérni – véli Balla György, a parlament gazdasági bizottságának tagja. Hozzátette: az energiahordozók áfatartalmára a polgári kormány me

A Balaton déli partján már szüretelik a szőlőt

Stabil maradt a Hyundai

Fontos híreink
Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor

Lakatos Márk-botrány: letartóztatta a bíróság a Hollandiában elfogott gyanúsítottat

A Gyurcsány-korszak egyik legnagyobb korrupciógyanús ügyében érintett Magyar Péter egészségügyi tanácsadója

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Új jelöltekkel erősít a Fidesz a 2026-os választásokra
A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Megrázó élmény lehet a karácsony
Életveszélyes karácsonyi díszek kerültek forgalomba, 58 termékből 56 esetben találtak problémát.

Rubint Rékával gyúr rá az egészséges életmódra a Női Digitális Polgári Kör
Új, négyhetes életmódváltó program indul – lehet csatlakozni!

Fontos bejelentést tett Gulyás Gergely, következik az idei utolsó Kormányinfó
Véghajrába fordult az év, több fontos kormányzati döntésről is beszámolnak.
Külföldi híreink

Súlyos ítélet született, ez mindent megváltoztat
Tizenegy katonát ítéltek több mint 34 év börtönbüntetésre.

Egyre többen szeretnék, ha Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból.

Hajnali riasztás a NATO-ban: ez már nem gyakorlat
Lengyel és szövetséges repülőgépek emelkedtek a levegőbe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Kínos jelenetek az olasz Szuperkupán, érdektelenségbe fulladt a döntő
A Napoli 2-0-ra legyőzte a Bolognát az olasz Szuperkupa döntőjében hétfő este.

Xabi Alonso megkapta a vízumot Szaúd-Arábiába, ez főcím lett a spanyol médiában
A Real Madrid játékosai karácsonyi szünetre mentek, december 29-én találkoznak.

A magyar zenészeket is megrázta Chris Rea halála, Charlie felidézte a találkozásukat
A legendás brit énekes tegnap hunyt el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

