Kiderült, ki a felelős Han Solo lábtöréséért
A karaktert alakító Harrison Ford lábát törte Az ébredő Erő forgatásán, két cég vállalta a felelősséget.
A karaktert alakító Harrison Ford lábát törte Az ébredő Erő forgatásán, két cég vállalta a felelősséget.
Ez az életpályamodell részeként merült fel.
Hillary Clinton lett az amerikai nagy pártok első női elnökjelöltje.
A karaktert alakító Harrison Ford lábát törte Az ébredő Erő forgatásán, két cég vállalta a felelősséget.
Ez az életpályamodell részeként merült fel.
Hillary Clinton lett az amerikai nagy pártok első női elnökjelöltje.
Információink szerint már nem Lázár János tárgyal az érdekképviseletekkel.
Azért nagy árcsökkenéssel nem kell számolni: 2, azaz kettő forinttal lett olcsóbb a 95-ös.
Legalább félmilliárd forintnyi behajtási díjat követel a Tigáz Zrt. A Jobbik törvényt módosítana.
Prózai az ok: a pénz beszél. A legtehetősebb tévétársaság pénze.
Rogán Antal és Habony Árpád ügyvédje több mint ötmilliárd forintot kereshetett a kötvényüzlettel.
Bronzérmet szerzett a kizárólag orvosokból álló magyar labdarúgócsapat az idei barcelonai vb-n.
Nem túlzás már most kijelenteni, az idei nyár a terrorról és a félelemről szól.
Hillary Clinton kampánycsapata aggódik.
Beata Szydlo a napi terrorról érdeklődik.
A Moody’s Investors Service javította a magyar gazdaság makroprofil-megítélését is.
A jövőben tilos lesz meztelen felsőtesttel vagy fürdőruhában sétálni a történelmi belvárosban.
Se olimpia, se semmi.
A következő két évben 39 új cng-töltőállomás épülhet hazánkban.
Teljesen átírhatja ez a felfedezés a korábbi feltételezéseket.
Bernie Sanders is beállt Clinton mögé: kérdéses, ezt támogatói is elfogadják-e majd.
Már Nagy-Britanniában és Írországban is csak egy gombnyomás.
A kislányok 2013. január 10-én születtek, mindketten háromkilósan, figyelmetlenségből cserélték el őket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
Vakítóan fénylik majd a Vénusz.
A gyerekek a Tisza Párt vezérének könnyen helyettesíthető eszközök – hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára.
A Michigan Wolverines egyetemi amerikaifutball-csapatának ügye sokkolta az embereket, ilyen csalást senki sem látott még.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.