Lépett a kormány a Rác fürdő ügyében
A fürdő átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg, be is fejezték, de máig nem nyitott ki.
A fürdő átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg, be is fejezték, de máig nem nyitott ki.
Egy vita mérgesedett el a bent lakó rivális csoportok között.
Az 52 éves Dunga az olimpiai csapat irányítását sem folytathatja.
A fürdő átfogó rekonstrukcióját 2002-ben kezdték meg, be is fejezték, de máig nem nyitott ki.
Egy vita mérgesedett el a bent lakó rivális csoportok között.
Az 52 éves Dunga az olimpiai csapat irányítását sem folytathatja.
Akár harmincmillió ember is visszacsúszhat a szegénységbe Latin-Amerikában.
A következő év elején ismét túlkínálatra lehet számítani.
Azokat az adatokat lopták el, amiket a demokraták Donald Trumpról gyűjtöttek össze.
Stieber élete góljáról, Gera elcsendesedő Szalai-kritikusokról beszélt a lefújás után.
A magyar válogatott csoportjában szereplő másik két együttes is megkezdi szereplését.
A görög hatóságok elhatárolódtak Maggidisz állítólagos felfedezésétől.
Az amerikai elnök szerint az Iszlám Állam meghátrálásra kényszerült.
A szonda Rosina nevű műszere a gázokat már májusban észlelte.
A csepeli Szent Imre téren kialakított szurkolói arénában is mindenki megőrült a magyar gólok láttán.
Jövőre a NATO keretei között egy század katonával segítik a Baltikum biztonságát a visegrádi országok.
Visszakapott Olaszország egy belga állami múzeumtól egy római kori császárfejszobrot.
Szalai és Stieber pöccintése egy országot ugrasztott talpra. Lélekemelő győzelemmel tértünk vissza az Európa-bajnokságra.
Egy amerikai diáknak kell visszautalja a pénzt egy svéd egyetem.
Változtassátok az Európa-bajnokság helyszínét sírkertté – üzent a francia rendőrfőnök gyilkosa.
Az algériai válogatott Sofiane Feghouli a West Ham United labdarúgócsapatához igazolt.
Ittas vezetőket kerestek a rendőrök a magyar utakon.
Levélben üdvözölte Putyint a június 12-én ünnepelt Oroszország napja alkalmából Erdogan.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Vlagyimir Putyin ragaszkodik a feltételeihez.
Az Európa-bajnokságot kihagyó Gulyás Michelle visszatérésének időpontjáról az edzőjét kérdezték.
Az M3-ason öt kilométeres torlódás alakult ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.