Kárpátaljai cserkészek kapták a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat
Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc özvegye adta át.
Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc özvegye adta át.
Rekordmértékű, 1,1 milliárd dolláros profitot ért el az Emirates csoport.
A BRFK tájékoztatása szerint az előállított személy kihallgatása folyamatban van.
Az elismerést Mádl Dalma, Mádl Ferenc özvegye adta át.
Rekordmértékű, 1,1 milliárd dolláros profitot ért el az Emirates csoport.
A BRFK tájékoztatása szerint az előállított személy kihallgatása folyamatban van.
Rendszeresen bántalmazta, késsel szurkálta őket, volt, akit prostitúcióra is kényszerített.
A párt kezdeményezésére érdekvédelmi szervezetek képviselői közös nyilatkozatot írtak alá az Erzsébet-program megvédéséért.
A NAV nem szab ki mulasztási bírságot, ha a magánszemély az akadályoztatás megszűnését követő 15 napon belül benyújtja bevallását.
Az 1984-es EP-választásokon még 60 százalék fölött volt a részvételi arány.
Az idén 77 éves volt olasz kormányfő valamivel több, mint négy órát töltött az idősek otthonában.
Az Erzsébet téren koncertek, gyerekprogramok és futóverseny várja az érdeklődőket vasárnap.
34 millió dollárról 123 millió dollárra nőtt a Hilton Worldwide Holdings szállodaüzemeltető nyeresége 2014 első negyedévében.
Hatalmas tömeg éltette a győzelem napi díszszemle után a Szevasztopolba látogató orosz elnököt.
Halálos áldozat is van; az Orosháza–Battonya és a Dombóvár–Gyékényes vonalat érintette a baleset.
A Római Magyar Akadémia idei képzőművészeti ösztöndíjait adta át pénteken Balog Zoltán.
A vezetők korrupciós ügyei ellenére román bajnok a Steaua Bucuresti, és az UEFA sem tiltotta el a klubot.
A kambodzsai hatóságok rekordmennyiségű, mintegy háromtonnányi, Malajziából csempészett elefántagyart foglaltak le pénteken.
Az ingolstadti prémium gyártó a napokban Bécsben jelentette be legfrissebb dízelmotorját.
Garázdaság bűntette miatt felfüggesztett börtönre ítélték a Buducsnoszt Podgorica két szurkolóját.
A külügyminiszter szerint továbbra is igazodni kell az alapelvekhez.
A phenjani állami hírügynökségben „kártékony fekete majomnak” nevezték az amerikai elnököt.
90. születésnapja alkalmából köszöntik a Kossuth-díjas zeneszerzőt, karvezetőt a Fészek Művészklubban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
A német rendőrök nem nézik jó szemmel a lengyelek határvédelmi önszerveződését.
Azt kérik, hogy aki teheti, halassza el az utazását, vagy inkább szálljon buszra.
Már dolgoznak a megoldáson.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.