Kiáll a tudós a kutatásainak hitelessége mellett
A sajtókonferencia előtt a kutató tiltakozást nyújtott be a lefolytatott vizsgálat megállapításai miatt.
A sajtókonferencia előtt a kutató tiltakozást nyújtott be a lefolytatott vizsgálat megállapításai miatt.
A politikus felszólította a szélsőbal- és a szélsőjobboldal politikusait, hogy fejezzék be az utcai agressziót; közben a Szabadság téri tüntetők újra kordont bontottak.
Az eset Bács-Kiskun megyében a Pálmonostora és Tömörkény közötti útszakaszon történt.

Akár 40-50 kilométer is lehet a Miskolcnál húzódó barlang hossza.
Oldalára borult egy kosaras gépjármű a 11-es út és az M0-s autóút találkozásánál.
Nem akar parlamenti képviselő lenni Bajnai Gordon, ezért átadja majd a helyét valaki másnak.
A nagy mennyiségű marihuánát csempésző szerb állampolgárokat Baján fogta el a rendőrség.
A Volvónak egyre nagyobb tervei vannak, amely törekvésekhez több pillér is adott már.
Az LMP társelnöke szerint megdöbbentő, hogy árnyalatnyi véleménykülönbség erkölcsi megsemmisítéssel fenyeget.
Történetének leggazdagabb kínálatával várja az ősszel 130 éves Opera a jövő évadban a közönséget.
És ennek csak egy kis töredéke a gáztartozás.
A monetáris tanács 7 tagja szavazott az alapkamat 10 bázispontos csökkentésére, és ketten voksoltak a kamat szinten tartására.
Az új rendelkezések értelmében Romániában csak a vásárló adatainak rögzítésével lesznek vásárolhatók.
Szakértői apanázzsal kell hogy beérjék ezentúl korábbi élvonalbeli MSZP-politikusok, ám a változás ennél jóval messzebbre mutat.
Korábban Igor Janke lengyel publicista írt könyvet a magyar miniszterelnökről.
Fodor Gábor fenn akarta tartani a korábbi balliberális összefogást, ám szövetségesei nemet mondtak tervére.
Csütörtökön is hideg lesz, záporokkal és hajnali talaj menti faggyal kísérve, helyenként jégdara is eshet.
A Paper World című animációs film a New York Festivals Television & Film Awards fesztiválon kapott díjat.
A piacvezető kalózportált még 2012-ben lekapcsolták a hatóságok.
Legalább húsz fiatal megsebesült egy iskolai késelésben az egyesült államokbeli Pittsburgh közelében szerdán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
Ursula von der Leyen zavartan pislogott Trump bejelentése után.
Lionel Messi a Coldplay koncertjén járt vasárnap, majd jött a híres kamera.
Rossz alkut kötött Brüsszel az Egyesült Államokkal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.