Ez egy közösség erejét is jelzi
Egy tér mindig közösséget feltételez, és egy tér létrehozása, megújítása mindig egy közösség erejét is jelzi – mondta Navracsics Tibor.
Egy tér mindig közösséget feltételez, és egy tér létrehozása, megújítása mindig egy közösség erejét is jelzi – mondta Navracsics Tibor.
Magyarország a nemzetközi közösség felelős tagja.
Nincs olyan ok, ami miatt a Fidesz és a KDNP szövetsége felbomlana. Együtt folytatják.
Egy tér mindig közösséget feltételez, és egy tér létrehozása, megújítása mindig egy közösség erejét is jelzi – mondta Navracsics Tibor.

Magyarország a nemzetközi közösség felelős tagja.

Nincs olyan ok, ami miatt a Fidesz és a KDNP szövetsége felbomlana. Együtt folytatják.

Szakértők szerint akár háromszorosára is emelkedhet a családok jövedelme a gyed extrának és a különböző adókedvezményeknek köszönhetően.

Több mint kétszázmillió forintot fordítottak Dunaharaszti új, kertvárosi óvodájának építésére.

A jogegységi ülés összehívása nem jelenti azt, hogy azonnal állást foglalnak minden kérdésről.

Kizárják a Toroczkai László mellett kiálló Márki Józsefet a Demokratikus Koalícióból – tudta meg Gréczy Zsolttól a Magyar Nemzet.

A magyarok relatív többsége azt szeretné, hogy a 2014-es választások után is Orbán Viktor alakítson kormányt.

Nagyon hálás lennék, hogy ha nem bolygatnák a dolgot „félinformációk alapján” – mondta Török László.

Kós Károly helytállása, embersége és magyarsága példaadó minden magyar nemzedék számára – mondta a házelnök.

Az Emmi közlése szerint csütörtökön utalták a pénzt, aminek péntekre meg kellett érkeznie.

A Fejér megyei emberek egyszer már nemet mondtak a baloldali politikára, most sem kérnek belőle.

Vasárnaptól a közvágóhídi végállomástól az Árpád hídig közlekednek az 1-es és 1A villamosok.

Egy hónapon belül másodjára ellenőrizték az adóellenőrök az engedély nélkül üzemeltetett szálláshelyeket.

Nem tudjuk minden pillanatban, melyikük mit csinál – ezt írta a Facebookon Szabó Zoltán az ásotthalmi ügyről.

P. Tamás és társai ellen Prisztás József 1996-os megölése miatt indult büntetőper.

Havonta 115 950 forintot vesz fel lakhatási támogatás jogcímen a bajnaista parlamenti képviselő.

Újabb rezsicsökkentésen dolgoznak a kormánypártok – többek között erről is beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz pártalapítványának díjátadóján.

Több mint 2500 liter cukorcefrét és mintegy 340 liter pálinkát foglaltak le a NAV pénzügyőrei a Békés megyei Békésszentandráson.

Sűrűbb menetrendek, újabb IC járatok, európai színvonalú vonatok december 15-étől.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel Ukrajna féktelen finanszírozásához adóemeléseket és megszorításokat vár el Magyarországtól

Brüsszel felső korlát nélküli finanszírozást akar a háborúnak.

És ez a közeljövőben nem is változna.

A hóhelyzetről és az országban történt kiemelt intézkedésekről tartanak beszámolót.

Rendszerszintű a válság.

Két ember, aki szétfeszítheti az EU-t.

Kallas nyíltan beszélt a rezsimváltás lehetőségéről, illetve arról, hogy az Európai Unió támogatná az erre irányuló törekvéseket.

A kétszeres olimpiai bajnok úszó 2024 után ismét edzésbe állt.

Hiába ellenezte több uniós tagállam ‒ köztük Magyarország is ‒ a Mercosur-államokkal a szabadkereskedelmi egyezmény megkötését, az EP már idén tavasszal szavazhat a megállapodásról.

Amerikai ellenfél vár a magyar teniszezőre a nyolc között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.