Már ötvenegy gyanúsított
Ötvenegyre emelkedett azon gyanúsítottak száma, akiket a KNYF gyanúsítottként hallgatott ki a V. László nevéhez fűződő botrányban.
Ötvenegyre emelkedett azon gyanúsítottak száma, akiket a KNYF gyanúsítottként hallgatott ki a V. László nevéhez fűződő botrányban.
A Magyar Nemzet információi szerint a tavalyi emelés után idén újra emelkedhet a közfoglalkoztatottak bére.
A kormány keleti nyitásra vonatkozó politikája nemcsak a gazdasági kapcsolatok erősítését jelenti.

Németh Lászlóné felszólítja az érintett vezetőket, fizessék vissza az idén felvett prémiumuk kétmillió forinton felüli részét.

A házelnök szerint jelenleg nincs igazán ellenfele a Fidesz vezette kormánynak, de nem árt az óvatosság.

Egykori munkatársai és politikai ellenfelei méltatták hazánk első szabadon választott miniszterelnökét.

Újabb visszaélésre bukkant Budai Gyula a földalapú támogatások igénylésénél.

Szent István emlékét felidéző rendezvénysorozattal készül december 20-ára Székesfehérvár.

A leghülyébb KRESZ-szabály, a leghülyébb útfelfestés és a leghülyébb közlekedésirányítási rendszer kategóriákban lehet nyerni.

A volt miniszterelnök aktivistája a rendőrségnek elmondta: Bajnai előre tudott a szobordöntésről.

Átlagos decemberi nap várható, de valahol nagyon hideg lesz. Aki havazást vár, az csalódni fog.

A lehető legjobb megoldásokat, döntéseket hozta az adott helyzetben az Antall-kormány – mondta Boross Péter.

A Fidesz a gyed extra jótékony hatásában bízik.

Gond nélkül lemászott a peronról. A Széll Kálmán téri megállónál ütötte el a szerelvény a 2-es vonalon.

Politikai értelemben és személyiségét tekintve is „korának embere” volt Antall József.

Közel háromszoros a kormánypártok támogatottsága az MSZP-hez képest a biztos szavazók körében.

A Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között nem jár az M2-es metró, pótlóbuszokkal lehet közlekedni.

A jövő hét elején a 2014-es költségvetés és a zsebszerződések felszámolása is téma lesz.

Felújítják a margitszigeti futópályát és állami kézbe kerül az Operettszínház – többek között erről is döntött a közgyűlés.

Egy tűzeset volt az oka az áramtalanításnak, a visszakapcsolás már megtörtént.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Jeffrey Sachs élesen bírálta az európai vezetést.

A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

Léptek a hatóságok a nő ügyében is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.