Visszafizettetik jutalmuk egy részét az állami cégek vezetőivel
Orbán kedden csapott az asztalra, kétmillió forintot tarthatnak meg a nagyobb összeget felvett vezetők.
Orbán kedden csapott az asztalra, kétmillió forintot tarthatnak meg a nagyobb összeget felvett vezetők.
Az NNI hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendelte el a nyomozást.
Eddig 292 esetben riasztották szén-monoxid miatt a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az idén.

A DK az MSZP-nek és az Együtt–PM-nek adott ultimátum lejártával döntött: listán és egyéniben sem osztozkodnak. Az ajtót azonban nyitva hagyják.

Gaudi-Nagy Tamás kirívóan sértő, trágár megjegyzéseket tett és fenyegető magatartást tanúsított egy fideszes képviselővel szemben.

A közlekedési hatóság vizsgálatot indított az M2-es vonal járműveinek esetleges „keréklaposodása” miatt.

Gyurcsány Ferenc szerint a baloldal sem Mesterházy Attila, sem Bajnai Gordon, sem az ő vezetésével nem tud nyerni a választásokon.

Ismét járnak a villamosok a Szent Gellért tér és a Deák Ferenc tér között.

A járatok helyett ideiglenesen pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Csaknem három órán át hallgatta meg a Portik–Laborc találkozókat vizsgáló albizottság a volt titokminisztert.

Kocsis Máté szavai szerint a „Szilvásy–Portik–Laborc-ügy egy újabb lenyomata” a 2010 előtti kornak.

A Fidesz nem tartja helyesnek az állami cégvezetők milliós jutalmait. A szerdai kormányülésen tárgyalnak a kérdésről.

Józsa István legalábbis erről beszélt kedden a televízióban.

Horváth András a kihallgatásán nem tudta igazolni súlyos állításait.

Az Együtt-PM vezetője szerint Gyurcsánynak inkább a bizalom erősítésével kellene foglalkoznia.

A 2-2,5-szeresére is emelkedhet jövőre a nők jövedelme az elfogadott törvénycsomag intézkedéseivel.

Több mint száz fát ültettek, padokat és asztalokat helyeztek el.

Áder János köztársasági elnök a határon túli püspököknek adott fogadást kedden a Sándor-palotában.

A 2-es vonalon iszonyatos hangot hallatnak az Alstomok, esnek le róluk az alkatrészek. A 4-esen is gond lehet.

A 4-es metró átadásának idejére megújul az épület. Most indulnak a leginkább látható munkák.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Országszerte borult, felhős, de szinte mindenhol csapadékmentes időre számíthatunk.

Lapunk publicistája volt Németh Balázs vendége.

A miniszteri biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter bizalmasa visszakapja a lőfegyverét.

A családoknál hagyja a kormány a forrásokat.

Jeffrey Sachs élesen bírálta az európai vezetést.

A Dilbert-képregények alkotója mindössze 68 éves volt.

Kenőpénz és házkutatások Ukrajnában, újabb csontvázak dőltek ki a szekrényből.

A támogatás lakáshitel törlesztésére vagy önerőként is felhasználható, ráadásul fiatal házaspárok akár kétmillió forinttal is számolhatnak az első otthon megszerzésénél.

A Liverpool szurkolói a sérülések után remélték, hogy januárban új játékos fog érkezni, de hiába.

Léptek a hatóságok a nő ügyében is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.