Ég a nádas
Négy-öt hektáron ég a nádas a 71-es út mellett Balatonederics és Szigliget között – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pénteken az MTI-t.
Négy-öt hektáron ég a nádas a 71-es út mellett Balatonederics és Szigliget között – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pénteken az MTI-t.
Napsütésre és csapadékra is kell számítani szombaton. Erős széllökések is lehetnek.
Egyértelmű, hogy az influenza elleni védőoltásra szükség van – közölte az emberi erőforrások minisztere.
Négy-öt hektáron ég a nádas a 71-es út mellett Balatonederics és Szigliget között – tájékoztatta a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese pénteken az MTI-t.

Napsütésre és csapadékra is kell számítani szombaton. Erős széllökések is lehetnek.

Egyértelmű, hogy az influenza elleni védőoltásra szükség van – közölte az emberi erőforrások minisztere.

Nyolc éve „lejárt” szórólappal fejezte ki jókívánságait az MSZP nőnap alkalmából. A párt honlapjára pedig a tavalyival gyakorlatilag megegyező köszöntő került fel.

Az Együtt 2014 párt és hívei már csütörtökön színre léptek a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházánál – mondta el Kósa Lajos.

Sikeresnek értékelte Rétvári Bence az ügyintézést egyszerűsítő programot, amely a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési program része.

A Fidesz minden támogatást megad a kormánynak ahhoz, hogy az ország erejéhez mérten erkölcsileg és anyagilag ismerje el az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Hiába fenyeget sztrájkkal a PDSZ, öt másik tanári érdekképviselettel meg tudott állapodni az Emmi közoktatásért felelős államtitkársága – derült ki Hoffmann Rózsa egy más témában tartott sajtótájékoztatóján.

Megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség – jelentette be a Facebookon Bajnai Gordon mozgalma.

Az OTP vélhetően 120-121 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot.

Megjelent az Európai Unió Mali missziójához való magyar katonai hozzájárulást engedélyező kormányhatározat.

Jogerősen egy év tíz hónap börtönbüntetésre ítélte Kolompár Orbánt a Kecskeméti Törvényszék pénteken kihirdetett ítéletében, ezzel helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

A magyar kormány „nyilván nem tüntet”, hanem tárgyal a román féllel, ugyanakkor támogatja az autonómiáért tüntetés szabadságát.

Bejelentették: több mint 100 milliárd forint adósságot vállal át az állam a fővárostól. Orbán Viktor és Tarlós István pénteken alá is írta az erről szóló dokumentumokat.

Portik Tamás közeli barátját, a Kacsa becenéven ismert L. Jánost is meggyanúsította a napokban a rendőrség az Aranykéz utcai robbantással.

A budai villamosvonalak összekötésére számos változatot megvizsgáltak – mondta Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója.

Rendbontás nélkül véget ért az alaptörvény módosítása ellen tüntetők spontán demonstrációja az Alkotmánybíróság épülete előtt, szombaton folytatják.

A Magyar Honvédség megújításának fontos eszköze az új nemzeti katonai stratégia – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön egy budapesti konferencián.

Az elmúlt két és fél évben a társadalmi elvárásoknak megfelelően alakították át a támogatásokat – mondta Soltész Miklós.

Megérkeztek az Alkotmánybíróság épületéhez azok tüntetők, akik az alaptörvény módosítása ellen tiltakoznak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Gyermeki örömmel és zenével telt meg a veszprémi bazilika a karácsonyi pásztorjáték alatt.

Összeállt a teljes történet, a miniszterelnöki látogatástól a kisfiú köszönetéig.

A Fidesz frakcióvezetője a politikai küzdelmekre helyezi a hangsúlyt az előttünk álló esztendőben is.

Karácsony második napján, pénteken intézett beszédet a nemzethez az államfő.

Washington és Moszkva között egy pragmatikusabb együttműködés körvonalazódik, amely átrajzolja a globális befolyási övezeteket.

Azbej Tristan a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést.

Moszkva és Washington megállapodott a tárgyalások folytatásában.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.

A Karácsony – az ünnep dalai című műsor szenteste debütált a televízióban, de már online is meghallgatható.

Az Afrikai Nemzetek Kupája pénteki játéknapját egy korábbi győztes szövetségi kapitány halála árnyékolta be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.