KDNP: Polt tevékenysége szakszerűséget tükröz majd
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felkészült jogásznak és jogtudósnak tartja a legfőbb ügyésznek jelölt Polt Pétert. A kormánypárt frakciója egységesen támogatja a jelöltet.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felkészült jogásznak és jogtudósnak tartja a legfőbb ügyésznek jelölt Polt Pétert. A kormánypárt frakciója egységesen támogatja a jelöltet.
Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak – a módosítás a parlament honlapján
Az országos önkormányzati érdekszövetségek szerint az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felkészült jogásznak és jogtudósnak tartja a legfőbb ügyésznek jelölt Polt Pétert. A kormánypárt frakciója egységesen támogatja a jelöltet.

Egyéni képviselői módosító indítvánnyal kikerül az egyszerűsített foglakoztatási törvényből az a december 1-jétől hatályos lehetőség, hogy a foglalkoztató sms-ben is bejelenthetné az alkalmazott adatait az adóhatóságnak – a módosítás a parlament honlapján

Az országos önkormányzati érdekszövetségek szerint az ország és a helyhatóságok gazdasági állapotához képest elfogadható az önkormányzatok jövő évre tervezett finanszírozása – közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.

A kormány 2011-re minimum 5,0 százalékos minimálbér-emelést javasol, a garantált bérminimumnál pedig 3,4 százalékos növelést tart szükségesnek – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pént

November 25-én, 70. évében váratlanul elhunyt dr. Tomka Miklós professzor, neves vallásszociológus – olvasható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem honlapján.

Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Schmitt Pál köztársasági elnök. Polt korábban 2000 és 2006 között töltötte be ezt a pozíciót.• KDNP: Polt tevékenysége szakszerűséget tük

Míg 2011-ben körülbelül 24 ezer, 2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulás lehetőségével – mondta Czunyiné Bertalan Judit, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tárgyalások folynak egy úgynevezett közszolgálati egyetem létrehozásáról – közölte Navracsics Tibor a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott pénteki előadásában.

Május 6. az új sporttörvény elkészítésének határideje, ami legfeljebb június elejéig csúszhat – jelentette be Czene Attila. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára úgy látja: az államnak inkább a tömegsportban van nagyobb feladata,

Újságírókról is gyűjtöttek adatokat Vitézy Dávid ismeretségi körében – derül ki a Hír Televízió birtokába került dokumentumokból. 2007 szeptemberétől hónapokon át nyilvántartották, hogy a BKV egykori felügyelőbizottsági tagja melyik médium munkatársaival

A rendszerváltás óta több esetben bontakozott már ki komoly politikai ellentét az aktuális baloldali kormányzat és az Alkotmánybíróság (AB) között. És bár a Bokros-csomag, a gyűlöletbeszéd vagy a közigazgatási hivatalok kapcsán volt is kísérlet a testület

A jövőre vonatkozóan kell döntést hozniuk az állampolgároknak – azaz hogy bent maradnak-e az állami szolidaritási nyugdíjrendszerben, vagy kiszerződnek belőle. Visszamenőlegesen senki nem veszíti el az állami rendszerbe fizetett járulékait – nyilatkozta S

Aláírták az első lakásvásárlásról szóló adásvételi szerződést a jogi munkacsoport munkatársai a vörösiszap-katasztrófa károsultjaival – jelentette be Bakondi György katasztrófavédelmi kormánybiztos sajtótájékoztatón Ajkán pénteken.

Schöpflin György szerint a Nyugat saját hitelességét veszélyezteti, amikor pragmatikusan, a korábbiaknál barátibban bánik a félautoriter, neokommunista államokkal. Az európai parlamenti képviselő a Húsz éve szabadon Közép-Európában című budapesti nemzetkö

Magyarország számára történelmi lehetőségnek nevezte a jövő januártól június végéig tartó európai uniós soros elnökséget Györkös Péter nagykövet, az EU mellett működő állandó magyar képviselet vezetője egy pénteki, brüsszeli előadásában.

A 2011. évi költségvetés pénteki részletes vitájában a képviselők az általuk benyújtott módosító indítványokról beszéltek. Szó volt többek között a panelprogramról, a Magyarok Világszövetségéről, illetve a munkahelyteremtésről, a közfoglalkoztatásról.

A vörösiszap-katasztrófa, a taxisblokád, Antall József nevezetes augusztus 20-i beszéde és a varsói szerződés feloszlatásának a kezdeményezése voltak azok az események, amelyek életre szóló élményeket jelentettek az Antall- és az Orbán-kormány szóvivőinek

A Nemzeti Demokrata Összefogás Mozgalom arra kéri a magyar embereket, pártokat és szervezeteket, hogy a hat évvel ezelőtt kormányzó hatalom és a baloldali érzelmű emberek helyett kérjenek bocsánatot a határon túli magyaroktól a 2004. december 5-i népszava

Gyermek- és ifjúsági szakmafejlesztési célokra mintegy 100 millió forintos pluszforrást biztosítana a jövő évi költségvetésben a kereszténydemokrata Stágel Bence és a fideszes Ágh Péter. A pénzből országos ifjúsági konzultáció valósulhatna meg.

Jelentős közüzemi számlatartozást halmozott fel az Ikeron Zrt., ám a miskolci Búza téri piac többségi tulajdonosa a mindössze 33 százalékos tulajdonrésszel rendelkező helyi önkormányzat vezetésétől várja a megoldást. Amennyiben a borsodi megyeszékhely áll




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.