Hétvégente továbbra sem járható az Északi összekötő
A kivitelező csúszása miatt hétvégente továbbra is lezárják az Északi összekötő vasúti hidat – ezen át járnak az esztergomi vonatok a Nyugati pályaudvar irányába.
A kivitelező csúszása miatt hétvégente továbbra is lezárják az Északi összekötő vasúti hidat – ezen át járnak az esztergomi vonatok a Nyugati pályaudvar irányába.
Őri András negyedrendű vádlott megtagadta a vallomást a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, de a bíró felolvasta a nyomozóhatóság előtt tett vallomását, amelyek megerősítették a vád állításait. Őri András korábbi vallomá
Százezer forintos pénzbüntetést szabott ki az MLSZ a PMFC csapatára a Pápa elleni meccsen történt becsmérlő szurkolói bekiabálások miatt. A fegyelmi miatt a csapat egy márciusi meccsét zárt kapuk mögött játssza.
A kivitelező csúszása miatt hétvégente továbbra is lezárják az Északi összekötő vasúti hidat – ezen át járnak az esztergomi vonatok a Nyugati pályaudvar irányába.

Őri András negyedrendű vádlott megtagadta a vallomást a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, de a bíró felolvasta a nyomozóhatóság előtt tett vallomását, amelyek megerősítették a vád állításait. Őri András korábbi vallomá

Százezer forintos pénzbüntetést szabott ki az MLSZ a PMFC csapatára a Pápa elleni meccsen történt becsmérlő szurkolói bekiabálások miatt. A fegyelmi miatt a csapat egy márciusi meccsét zárt kapuk mögött játssza.

Megszüntette a nyomozást az RTL Klub riporterével szemben csütörtökön a Fővárosi Főügyészség, mert úgy ítélte meg, hogy az újságíró cselekménye nem volt veszélyes a társadalomra – közölte a főügyészség sajtóirodája.

A Fidesz szerint az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer, az SPS bevezetéséről szóló törvény legkifogásolhatóbb pontja az, hogy visszamenőleges hatállyal nevesíti bázisévnek a 2006-os esztendőt – mondta Font Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselőj

Teljes útlezárásra készülnek a 471-es főközlekedési út mentén lévő települések; az már bizonyos, hogy Hajdúsámsonban és Nyíradonyban november 27-én megtartják a demonstrációt – közölte Tasó László (Fidesz) országgyűlési képviselő, Nyíradony polgármestere

Négy somogyi általános iskolában és egy pécsi óvodában van szalmonellajárvány; tíz nap alatt összesen 76-an betegedtek meg – közölte az ÁNTSZ dél-dunántúli regionális intézetének főorvosa.

Katus Ferenc tudott a pályázatokról, a hamis számlázásokról, sőt Zuschlag szavai szerint a pénzekből is részesedett – ez derült ki abból a lehallgatott telefonbeszélgetésből, amelyet a csütörtöki tárgyaláson lejátszottak. Lados István másodrendű vádlott a

A fiatalok és idősek egymást iránti szolidaritásának jegyében telik november 18-a Somogy megyében. A szolidaritás napja című programban kilenc bentlakásos szociális intézmény és nyolc középiskola mintegy száz tanulója vesz részt – közölte a Somogy Megyei

Szobrot állít Kispest önkormányzata Wekerle Sándor egykori miniszterelnöknek. Az államférfi nevéhez fűződik a XIX. kerület jellegzetes, építészeti jegyeiről Európa-szerte ismert területe, a Wekerle-telep építésének kezdeményezése. Ez lesz Wekerle Sándor e

Lemondásra szólítja föl Eörsi Mátyást a Kisgazda Polgári Szövetségpárt, mivel véleményük szerint a politikus a magyar nemzetet válogatás nélkül gyalázta. Eörsi kijelentése ellen a Gój Motoros Egyesület is tiltakozik.

A Hungaroringen készíti fel buszvezetőit a fővárosi közlekedési társaság az extrém körülmények közötti biztonságos haladásra – közölte Kiricsi Karola, a BKV szóvivője csütörtökön.

A magyar zsidó közélet antidemokratikus szervezetének problematikája mára már egyre több ember számára ismert. A Mazsihisz a kizárólagos képviselet látszatának megerősítése érdekében kongresszust hívott össze. E kongresszus azonban nem javít a helyzeten,

Országgyűlési határozati javaslat elfogadását kezdeményezi az MDF a társadalmi szervezetek működésének segítésére – közölte Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Vizsgálatot indított egy pénzügyminisztériumi rendelet ügyében Jóri András adatvédelmi biztos; a PM rendelete szerint novembertől nem alkalmazható adathozzáférés szempontjából védett munkakörben az APEH-nél az a személy, akinek az intelligenciahányadosa (

Egészen addig nem kerül napirendre és nem fogad el az Országgyűlés politikai nyilatkozatot a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokról, amíg a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az Országgyűlés elnöke nem találkozott szlovák partnerével.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) nem tartja elfogadhatónak a jövő évi büdzsében a közoktatási normatívák tervezett csökkentését – közölte Galló Istvánné, a tömörülés elnöke csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

A magyar közforgalmi pilóták szakszervezete, a Hunalpa pénteken demonstrációt tart a Malév központi irodái, a budapesti Lurdy Ház előtt, mert törvénytelennek tartják a Malév-pilóták elbocsátását – tájékoztatott Kiss Kálmán, a Hunalpa alelnöke.

Lemondásra szólítja föl Eörsi Mátyást a Kisgazda Polgári Szövetségpárt, mivel véleményük szerint a politikus a magyar nemzetet válogatás nélkül gyalázta. • Eörsi: Őrült, aki Nagy-Magyarországról

Száz idős ember bentlakásos ellátását biztosító intézmény nyílt Szentesen, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthont egy címzett támogatásnak köszönhetően 1,5 milliárdos beruházással építette föl az önkormányzat - közölte Bolyánné Szamosközi Gabriella igazgató.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.