Meztelenül várta az orvost a lépcsőfeljárón a kecskeméti nő, miután az megmentette az életét
Ez a nő nem azért ment heti kétszer a magánrendelésre, hogy meggyógyuljon.

Ez a nő nem azért ment heti kétszer a magánrendelésre, hogy meggyógyuljon.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri tanácsadója szerint a védekezésnél három-négy nap alatt összeállt minden, míg korábban ehhez egy-két hétre volt szükség.

A DK elnöke kiosztotta a Tisza Pártot.
Ez a nő nem azért ment heti kétszer a magánrendelésre, hogy meggyógyuljon.

Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszteri tanácsadója szerint a védekezésnél három-négy nap alatt összeállt minden, míg korábban ehhez egy-két hétre volt szükség.

A DK elnöke kiosztotta a Tisza Pártot.

Ködösítenek bevételeikről Magyar Péterék.

Magyarország, XXI. század.

Gyurcsánnyékkal kötött paktumtrükkel lehet csak életképes a Karácsony Gergely által létrehozandó újbaloldali nagykoalíció a fővárosban.

A felvételen jól látható a teherautó kálváriája.

Mindkét irányban menetidő-növekedésre számíthatnak a közlekedők.

Az ország egyik legnagyobb családszervezete nem hagyhatja szó nélkül az ARC kiállításon tegnap történteket.

Átfogó fejlesztés kezdődik hamarosan a főváros és az ország egyik legfontosabb közúti ütőerén.

A miniszterelnök Dunaszekcsőn ellenőrizte a védekezést.

A férfi a megszerzett felvételek egy részét, mintegy százat, színes nyomtatóval kinyomtatta és a szobájában tartotta.

A baloldali aktivistaként is közismert Nagy Ervin már hónapok óta hiányzik Magyar Péter kampányeseményeiről, így az árvízi védekezésben sem pakolt zsákokat a magát magyar Brad Pittnek nevező színész.

A Duna Budapest feletti szakaszán megkezdődött az ideiglenes védművek bontása.

A két, 35 és 49 éves távol-keleti férfi csak rövid ideje élt Budapesten, amikor úgy döntöttek, hogy embercsempészéssel fognak pénzt keresni.

Az életrajzi kötetet egykori és mostani kollégák, ismerősök és barátok között mutatta be Mezőkövesden a képviselő.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a magyar légierő fejlesztése, miután szeptember elején Kecskeméten landolt az első magyar KC–390 Millennium szállítórepülőgép.

A hét vége felé a 2-es villamos is járhat!

Az ár levonulása után is akad még bőven feladat.

A Millenniumi emlékmű korinthoszi oszlopán álló, a Szent Koronát tartó arkangyalt restaurálásra szállították el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

A miniszterelnök szerint Donald Trumppal történelmi megállapodás született, amely megvédi a magyar gazdaságot és garantálja az ország pénzügyi biztonságát.

Nagy lépést tett az Egyesült Államok a patthelyzet feloldása felé.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.

Bár a futballban talán a kapusoké számít a legfelelősségteljesebb posztnak, mégis időnként megesik, hogy egy tapasztalatlan tinit állítanak a gólvonalra. A hétvégén is megtörtént mindez az olasz élvonalban, de korábban is voltak hasonló emlékezetes esetek – mennyire emlékszik rájuk?

HETI AGYRÉMEK – A polgármester első útja egy iszlám központba vezetett, ahol az egybegyűltek lelkes Allah akbar! skandálással fogadták.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.