A békének magyar hangja van Európában
Rétvári Bence szerint közelebb van a NATO és Oroszország közötti háború lehetősége, mint bármikor.

Rétvári Bence szerint közelebb van a NATO és Oroszország közötti háború lehetősége, mint bármikor.

Pedig előtte azt mondta, hogy sosem teszi be a lábát a Klubrádióba.

A DK elnöke teljesen behálózta Újpestet.
Rétvári Bence szerint közelebb van a NATO és Oroszország közötti háború lehetősége, mint bármikor.

Pedig előtte azt mondta, hogy sosem teszi be a lábát a Klubrádióba.

A DK elnöke teljesen behálózta Újpestet.

A lakosság nem volt veszélyben.

Többen is nyilatkoznak a miniszterelnök új videójában.

Dobrev Klára a nyugdíjprémium miatt méltatlankodik, miközben a baloldal kormányon sorozatos intézkedésekkel nehezítette az idősek életét.

Külföldön élő magyarokat vettek célba a közösségi médiában.

Az árak között nagy a szórás a piacon, de legalább a választék hatalmas.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerdán tartja kampányindító rendezvényét.

Szombaton délelőtt történt a baleset.

Drog hatása alatt több személyt is megütött egy férfi.

A rendőr mentette ki a lángoló autóból a sofőrt.

Köti az ebet a karóhoz az A-Híd, elhárítják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal megállapításait.

Emberölés miatt indult eljárás a gyanúsítottal szemben.

Külföldön is van kereslet a háborúellenes magyar kormány megbuktatására.

Öt évük volt rá, de semmit nem valósítottak meg a dunai zöldfejlesztésekből.

A Soros-szervezet is kivette a részét a Lánchíd felújításának botrányos ügyében.

Csizmadia Péter szerint politikai nagyotmondás helyett végre valódi cselekvésre van szükség.

Április közepétől július elejéig több ütemben még nagyobb munkálatok várhatók.

Deák Boldizsár akkor telepedett át Erdélyből Magyarországra, amikor jellemzően a román állam ügynökeit küldték hazánkba.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

A nagypehelysúly vitathatatlan bajnoka, Naoya Inoue szombat este szorítóba lép Rijádban.

Visszatekintés az év hatodik hónapjára.

A sérüléssel bajlódó Bánhidi Bence az állapotáról is beszélt, szerinte képes Eb-elődöntőbe jutni a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.