Fővárosi bérlakások tucatjai állnak üresen Óbudán
A főpolgármester-helyettest kérdeztük az üresen álló fővárosi bérlakásokról.

A főpolgármester-helyettest kérdeztük az üresen álló fővárosi bérlakásokról.

A miniszter részt vett az ország tizenötödik nyílt áldozatsegítő központjának átadásán.

A jelenlegi polgármester felrúgta azt a jó gyakorlatot, ami a kerületek és a főváros között volt.

Az MSZP-s politikus kertészkedéssel nyugtatja idegeit?

Kalauzok, masiniszták, hajrá!

A jelenlegi főpolgármester a XXII. kerületre vonatkozó ígéreteit sem tartotta be.

Nem változott a Miniszterelnökséget vezető miniszter véleménye Magyar Péterről.

A korrupciós botrány több baloldali önkormányzatban is riadalmat okozhat.

A repülőgép tesztelési menetrendje az utolsó fázisába lépett.

Mindössze fél perc alatt csekkolhatja bejelentését.

Rengeteg időt meg lehet ezzel takarítani.

Soha ilyen mértékű zöldideológiai nyomás nem érte Európát Nagy István agrárminiszter szerint.

A beruházási rátát tekintve, Európa éllovasai vagyunk a pénzügyminiszter szerint.

A baloldalnak meg is van az új jelöltje a IX. kerületben.

Gulyás Gergely mellett csütörtökön debütált Vitályos Eszter kormányszóvívő, Nagy István agrárminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter is részt vett a tájékoztatón.

Lapunk megkereste a Magyar Hajózási Országos Szövetségét a főpolgármester kijelentései kapcsán.

„A válságok tépázta időszakban is zajlanak a beruházások, épül az ország.”

Kétes hírű üzletembertől vett magának kamupártot a baloldal üdvöskéje.

Időközben megszökött az egyik vádlott.

Szirénázó rendőrautók is érkeztek a helyszínre.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.