Párnacihában lévő készpénzt vonna be a szuperkötvény
Palkovics László hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárd forinttal több jut innovációra és kutatásfejlesztésre.
A folyamat jóval gyorsabb a korábbi várakozásokhoz képest, ugyanakkor egyre kisebb létszámot tud felvenni a versenyszféra.
Palkovics László hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárd forinttal több jut innovációra és kutatásfejlesztésre.
A folyamat jóval gyorsabb a korábbi várakozásokhoz képest, ugyanakkor egyre kisebb létszámot tud felvenni a versenyszféra.
Az új lakossági állampapír 5 éves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára.
A munkanélküliség a diplomások között a legalacsonyabb – körülbelül 1-2 százalék -, s a 2008-as válság után ez folyamatosan javul.
Áprilisban az ipari termelői árak 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, belföldön 6,4 százalékkal emelkedtek a termelői árak az előző havi 5,6 százalék után, a forintban számolt exportárak 3,0 százalékkal nőttek az előző havi 1,9 százalék
Már idén is többet költöttek a családok támogatására, mint korábban bármikor. Hazánk az élvonalban van a költségvetés négy százalékát meghaladó ráfordítással, ami jövőre tovább emelkedik.
A sok eső miatt 10 ezer tonnánál kevesebb cseresznye teremhet Magyarországon, így drágább is lehet, mint tavaly – mondta a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szakmai igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn.
A MÁV-Start kiüríti a Kelenföldi pályaudvar felvételi épületét, melynek további sorsáról nincs döntés. Az Etele téren jelentős közlekedési és városképi változások várhatók.
„Rövidesen” távozik a Fehér Ház gazdasági tanácsadó testületének a vezetője – jelentette be Twitter-üzenetében az amerikai elnök.
Feldman Zsolt elmondta, a piac stabilizálása, illetve a kínálati „nyomás” enyhítése érdekében a tárca zöldszüreti és borlepárlási támogatást ad a termelőknek.
A Magyar Napelem Iparági Egyesület is támogatná a szántóföldi napelemprogram újraélesztését, amennyiben az nem a jelenlegi, kiszámítható rendszer felborítását eredményezné.
Az idén az átlagosan 25 ezer tonnás kajszibarack termésnél valamivel többre, míg az őszibaracknál a fagyok miatt közepes, 30-35 ezer tonnás termésre számít a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
A részletekről a pénzügyminiszter azt mondta, nagy segítséget jelent majd a kistelepüléseken élőknek, hogy az ingatlanok felújítása, bővítése, építése után ötmillió forint áfatartalom visszaigényelhető lesz.
Az egységes európai égbolt koncepció bevezetését sürgette Eamonn Brennan, az Eurocontrol főigazgatója és Pieter Elbers, a KLM vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szöuli éves közgyűlésén kedden.
A jól működő versenyszabályok elengedhetetlen feltételei a jól működő gazdaságnak, hiszen csak abban az esetben fognak újítani, fejleszteni a vállalkozások, ha a verseny nyomást gyakorol rájuk – mondta a Magyar Hírlapnak adott, a lap hétfői számában megje
A nem egészen harminc év alatt csaknem ötmilliós lakosságvesztést egyre inkább megsínyli a gazdaság — egyelőre még kósza próbálkozások is alig vannak a fiatalok hazacsábítására.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 904,12 ponton zárt pénteken, 2,2 százalékkal, 881,50 ponttal magasabban az előző heti záróértékénél.
Az építőipar 2018-ban az elmúlt 15 év legjobb eredményét produkálta, az idei első negyedévben termelési értéke az előző év azonos időszakához képest 48,2 százalékkal nőtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kormány támogatja a munkanélküliek gyors elhelyezkedését.
Az Otthon Start program olyanok előtt is nyitva áll, akik nem is gondoltak arra, hogy élhetnek a lehetőséggel.
A családi adókedvezmény megduplázása jelentős forrást jelent a családoknak.
A Pest megyei ingatlanok jelentős hányada megfelel a feltételeknek.
Nagy Márton tiszta vizet öntött a pohárba.
Kétezer palack után vették fel a pénzt.
Október elejétől igényelhetők az új hitelek.
Sokan még mindig nem értik, félremagyarázzák vagy politikai okokból folyamatosan támadják az amerikai elnököt.
Az ausztrál pilóta már a Belga Nagydíj rajtja után megelőzte csapattársát.
„Elkerülhetetlen a vezetőváltás Brüsszelben.”
A kormányfő volt a Harcosok órájának első vendége.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.