Nem változott az agrárium külkereskedelmi szerepe
Alig mozdult el tavaly 2017-hez képest a mezőgazdasági termékek import- és exportaránya az Európai Unióban.
Alig mozdult el tavaly 2017-hez képest a mezőgazdasági termékek import- és exportaránya az Európai Unióban.
Olyasmi jött létre a pekingi konferencián, amely korábban nem létezett, ezt pedig nyugodtan lehet Eurázsiai Gazdasági Térségnek nevezni – fogalmazott a kormányfő.
Alig mozdult el tavaly 2017-hez képest a mezőgazdasági termékek import- és exportaránya az Európai Unióban.
Olyasmi jött létre a pekingi konferencián, amely korábban nem létezett, ezt pedig nyugodtan lehet Eurázsiai Gazdasági Térségnek nevezni – fogalmazott a kormányfő.
A gyenge tavalyi termés hatására a fák kipihenték magukat, ezért mind a kajszi-, mind az őszibaracknál nagyon jó volt a virágzás.
Magyarország tud profitálni földrajzi elhelyezkedéséből, hiszen a kínai selyemút tengeri ága a görögországi kikötőknél végződik – hangsúlyozta a miniszter.
Közel áll a befejezéshez az utolsó, fővárosba vezető kétszer egy sávos főút négysávossá szélesítése. A folytatásban a magyar—román országhatárig több helyen zajlik a munka.
Az agrárminiszter szerint mindaz, ami a Hortobágyon látható, a magyar kultúra része, egyszeri és megismételhetetlen érték, olyan alap, amelyre a jövőnk is épülhet.
Egészen június 10-ig tart a Nyitott Balaton akció, amelyben 267 szálláshely és 133 vendéglátóegység vesz részt.
Nem született állásfoglalás a Balatoni Szövetség legutóbbi ülésén az elektromos jetskik használatáról, pedig azt a tó menti települések polgármesterei többnyire ellenzik.
A korábbi vállalásoknak megfelelően az idei év kiemelt feladataként tőzsdére viszik az MKB Bankot. Balog Ádám, a pénzintézet vezetője elmondta: a megvalósított digitális fejlesztésekkel többéves versenyelőnyre tettek szert a hazai bankpiacon. Az évek óta
Vizsgálat megindítását szorgalmazta szombaton a Barátság kőolajvezetéken át érkező szennyezett olaj ügyében az orosz elnök. Az orosz energiaügyi minisztérium később közölte, hogy Alekszandr Novak tárcavezető vizsgálóbizottságot állított fel.
Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken, mivel a nyersanyag minősége nem felel meg az előírt paramétereknek.
Az adminisztratív akadályok lebontásával korábban nem létező értékesítési csatornák nyíltak – emlékeztetett az Agrárminisztérium államtitkára.
Mintegy nyolcvan üzletember tagja van annak a magyar üzleti delegációnak, amely vasárnap indul Kazahsztánba, ahol több vállalkozás próbálnak üzleti lehetőségekhez jutni.
A felértékelődés jellegzetes példája az elmúlt évekből a 4-es metró, amelynek megállóinál pár év alatt több mint kétszeresükre nőttek a lakásárak.
A magyar-kínai kapcsolatok további fejlesztését szolgáló, ötpontos tervben állapodott meg szombaton Pekingben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és kínai kollégája, Vang Ji.
Három kiemelt szolgáltatóközpontot, valamint száz pihenőhelyet alakítanak ki, továbbá egy készülő adatbázis segítségével tájékoztató anyagokat és webes alkalmazást is előállítanak a kerékpárosok számára.
A korábbi, 2017-től 2019-ig szóló bérmegállapodáshoz hasonlóan ismét hároméves egyezséget köthetnek 2020-tól az állami közszolgáltató vállalatok munkavállalóinak keresetrendezése érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Duna House: A kezdeményezés hatása gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében.
Az ukrán állam már júniusban sem tudott törleszteni a külső hitelezőinek, azóta pedig csak tovább romlott a helyzet.
A vállalkozások megerősíthetik versenyképességüket.
Új, korszerű környezet fogadja a fürdőlátogatókat.
A kisebb boltok további finanszírozásra szorulnak.
Szijjártó Péter: Szoros együttműködésre van szükség a stratégiai partnervállalatokkal.
A munkahelyeket és az ipart is meg fogják védeni.
NATO-katonai kontingenst telepíthetnek Észtországba.
A kommunikációs igazgató szerint megtorpant Magyar Péter lendülete.
A miniszterelnök szerint a Hungaroring a világ legszebb pályája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.