Elon Musk felajánlkozott
Impozáns képpel jelentkezett be a szolgálatra.

Impozáns képpel jelentkezett be a szolgálatra.

Mindkét kampánystáb nagy hangsúlyt fektet Pennsylvaniára.

Szerinte Ukrajnának tárgyalnia kell a békéről Oroszországgal, ami egyben azt is jelenthetné, hogy Ukrajnának le kell mondania területeinek egy részéről ideiglenesen.
Impozáns képpel jelentkezett be a szolgálatra.

Mindkét kampánystáb nagy hangsúlyt fektet Pennsylvaniára.

Szerinte Ukrajnának tárgyalnia kell a békéről Oroszországgal, ami egyben azt is jelenthetné, hogy Ukrajnának le kell mondania területeinek egy részéről ideiglenesen.

Reális vízió helyett Donald Trump támadásáról szólt a Demokrata Nemzeti Konvenció első napja.

A „brit Bill Gates” és lánya is az áldozatok között lehet.

Előzetes adatok szerint senki sem sérült meg, és jelentősebb anyagi kárról sem érkeztek hírek.

Az Egyesült Államok mutasson be bizonyítékokat Iránnak arról, hogy Teherán bármilyen módon beavatkozna az amerikai választásokba.

Minél nyugatabbra megyünk, annál nagyobb a bevándorlás mértéke – és annál súlyosabbak a következmények.

Az illetékes hatóság elrendelte az egyik típus felülvizsgálatát.

A migránsok azt állítják, hogy nincsenek biztonságban a hazájukban, nyaralni ugyanakkor hazajárnak Európából.

Az orosz–ukrán háborúban még mindig túl sok nehézséggel kell megküzdeniük az ukrán katonáknak.

A Hamász vasárnap este visszautasította az amerikai áthidaló javaslatot.

A katolikus egyházi vezető ünnepi szentbeszédében arról beszélt, hogy bár különleges időket élünk, nem létezhet valaki tetszés szerint nőként, férfiként vagy valamilyen köztes dologként.

A volt újságíró ollóval nyakon szúrta a férfit, hogy megvédje magát.

A Tudás jégtörője expedícióval utazott egy magyar diák is.

Az Osztrák Szabadságpárt a legfrissebb felmérések szerint magabiztos győzelmet arathat a közelgő választásokon.

A kétoldalú megbeszélések során kiemelt figyelmet fordítottak a kölcsönösen előnyös kereskedelmi együttműködés fokozására.

Aljakszandr Lukasenka belarusz elnök adott interjút az orosz állami televíziónak. Részletesen elemezte a kialakult háborús helyzetet és Ukrajna és Belarusszia viszonyát is.

A szocialista kormány egy repülőnyi embert szállított át Madridba, hogy tehermentesítse a szigetek befogadórendszerét.

Egyelőre nem világosak a következmények Hunter Biden ügyében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

Kondor Péter evangélikus püspökkel többek között arról beszélgettünk, hogyan válhat a karácsony valódi örömforrássá azoknak is, akik magányosak.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A miniszterelnök Washingtonban, Moszkvában és a Vatikánban is járt.

A NATO kénytelen volt harci repülőgépeket riasztani, hogy megfigyeljék az orosz „medvéket”.

A Tisza Párt elnöke ezt nem fogja megköszönni.

A négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis hosszú idő után először nyilatkozott.

A játékos és felesége a gyermekeiket az iszlám hit szellemében nevelik, de tisztelik a keresztény vallást is.

Visszatekintés az év ötödik hónapjára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.