A turisták hiányára panaszkodnak a velencei gondolások
Bár június elején újra munkába álltak, a bevétel 90 százalékkal csökkent egy átlagos júniushoz képest.

Bár június elején újra munkába álltak, a bevétel 90 százalékkal csökkent egy átlagos júniushoz képest.

A hetven cm hosszú, több mint másfél kilogramm súlyú állatot egy tenyészprogram keretében szaporítanák.
A városok gazdagabb negyedeiben nagyobb a biológiai sokféleség, mint a szegényebb környékeken – ezt a mintázatot a kutatók luxushatásnak nevezték el.

A csillagközi térből a Naprendszerbe érkező valami sok kérdést vetett fel: honnan jött és miből van?

A szakemberek szerint a barnulás folyamata sejtkárosodást is jelent, ezért fontos a védelem.

A csaknem 80 kilogrammot nyomó Diego több száz utódot nemzett, ezzel segítve fajának megmentését.

A több hónapnyi bezártság után érdemes kimozdulni a szabadba a családdal, barátokkal.

2025 végére már 2,8 milliárd előfizetés várható az Ericsson várakozásai szerint.

A tönköly egyre népszerűbb, mivel magas kálium- és vastartalma fontos építőeleme a kiegyensúlyozott étrendnek.

A hápogás a jeladás, miszerint készen állnak arra, hogy előbújjanak, de még lépsejtjük fogságában vannak.

A legrosszabb következmény nem az, hogy a hunyorgástól szarkalábak jelennek meg a szem körül.

A szoftver egyértelműen megkülönbözteti egymástól az egyedeket, és más állatfaj sem zavarja meg.

A kutatók eredményeikről a Nature Astronomy című tudományos lapban számoltak be.

1989. június 16. emléke soha el nem halványodhat azokban, akik ott voltak, akik átélték a katarzist.

Botswanában két hónap alatt 154, tisztázatlan okból elpusztult ormányos tetemét találták meg.

„Lehetetlen olyan alacsony áron olyan minőségi ételt kínálni, ahogy tették ezt az étterem vezetői.”

Az állatkert egyik közönségkedvencének számító faj a macskamedvefélék családjának egyetlen ma élő faja.

Június 16-án lenne kilencvenéves a világítás mestere, a fény művésze, aki 1956-ban emigrált.

A hatóságok nem közölték az elhagyott arany pontos mennyiségét.

Digitális domborzatmodellen mutatták be, hogyan festhetett az égei-tengeri vulkánsziget 3600 évvel ezelőtt.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

Az oroszok szerint Európa nem akar békét.

Nemzetközi együttműködésben, két óceánon hajtottak végre nagyszabású akciókat.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.