Beszállt a WADA az Aján és az IWF elleni hajszába
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is vizsgálatot indított a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség ellen.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség is vizsgálatot indított a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség ellen.

Szoboszlai Dominik is jelölt a Golden Boy-díjra, amelyet a legjobb 21 éven aluli labdarúgó kap.

Joan Carrillo kemény hangvételű nyilatkozatot adott az Újpest ellen 2-2-re végződött találkozó után.

Elmagyarázta, ezt nem tehetik meg a szurkolóikkal, még akkor sem, ha zárt kapus a meccs.

Ahogy arra számítani lehetett, kinevezték a Danyi–Elek párost, akiket a klubjaik is támogatnak.

A svéd labdarúgó engedély nélkül lépett be a járvány idején a Hammarby öltözőjébe.

Amióta újraindult a német labdarúgó-bajnokság, Sallai Roland a Freiburg mind a hat mérkőzésén kezdő volt.

A hőskor után, történeti sorozatunk második részében női kézilabda-válogatottunk „bronzkorát” idézzük meg.

Nem azért sírok, mert kiestem, hanem azért, mert tele vagyok érzelmekkel.

Gareth Bale sokat köszönhet Madridnak. Zsíros szerződést és a világ egykor legdrágább játékosa címet.

Véget ért a labdarúgó NB I 29. fordulója, amely nem hozott különösebb változásokat a tabellán.

Megmaradt a Barcelona kétpontos előnye a Madrid előtt.

Szoboszlai Dominik nem lankad.

Feczkó Tamás a szünetben négyet is cserélt, de ez sem segített a roppant gyenge DVTK-n.

Lucien Favre fél év alatt másodszor sántult le gólöröm közben.

Nyolc mérkőzésen egy győzelem, négy döntetlen és három vereség volt a mérlege az FC Hermannstadt csapatánál.

Az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erste Bank Liga szurkolói szavazásán a Fehérvár AV19 kapusa söpörte be a legtöbb voksot.

A 11 hónapja visszavonult holland szélső a visszatérésen gondolkodik.

Hansi Flick hihetetlen diadalútjára önmaga számított a legkevésbé.

A hazaiaktól a mesterhármast szerző Bobál Gergely szerint a Zalaegerszeg elvesztett két pontot.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

„Régi Gyurcsány el, új Gyurcsány elő: de a hazugság hazugság marad” – vonta le a következtetést az elemző.

A Tisza Párt és szövetségesei szankcionálnák a Pannónia-programot, miközben afrikai diákokat hoznának tömegesen az uniós országokba – mondta a Magyar Nemzetnek Hankó Balázs.

Kezdődik az év utolsó kormányülése.

Összenő, ami összetartozik.

Az alelnök Európát is bírálta.

Ők a legfőbb háborús héják.

Trump új nagykövete szerint Grönlandnak az Egyesült Államok részévé kell válnia.

Meglepő fordulat Szalai Attila törökországi pályafutásában.

Nem volt légből kapott a jelentős gazdasági növekedést mutató számsor.

A Sky Sports műsorában összeállított álomcsapatban hiába keressük Szoboszlai Dominik nevét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.