Meghökkentő beismerést tett a játékvezető az Atlético és a Real Madrid tizenegyespárbaja után
A lengyel Szymon Marciniak korábban már hibázott úgy, hogy abból a Real profitált.

A lengyel Szymon Marciniak korábban már hibázott úgy, hogy abból a Real profitált.

A németek 6-2-es összesítéssel jutottak az Európa-liga negyeddöntőjébe.

Magyar ellenfele is lesz a támadónak a negyeddöntőben.
A lengyel Szymon Marciniak korábban már hibázott úgy, hogy abból a Real profitált.

A németek 6-2-es összesítéssel jutottak az Európa-liga negyeddöntőjébe.

Magyar ellenfele is lesz a támadónak a negyeddöntőben.

Elina Szvitolina a bombaformában lévő Mirra Andrejeva ellen játszott az elődöntőért.

Az UEFA új rendszere idén nem hoz óriási izgalmakat.

A 34 éves világklasszis újbóli csatasorba állása jelentősen megnöveli a győriek esélyeit a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

Két mérkőzéssel pénteken folytatódik a magyar bajnokság.

Már most üzleti aranybánya, és ha a pályán kívül is bevállalós, Ronaldo és Beckham útjára léphetne.

Bruno Fernandes mesterhármast ért el, a Fenerbahce idegenben ledolgozta a hátrányát, mégsem jutott tovább.

A Rapid Wien ha nehezen is, de hátrányból fordítva kiejtette a bosnyák Borac Banja Lukát.

Az FTC jégkorongcsapata a következő idényben az osztrák bajnokságban szerepelne.

Norris nem akarja beismerni, ám a riválisok szerint a narancssárgák a leggyorsabbak.

A labdarúgó angol Ligakupa döntőjét vasárnap a londoni Wembley-ben a Liverpool és a Newcastle United játssza.

Karsten Warholm szemmel láthatóan nem a fedett pályás vb-re edz.

A törökök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzések előtt a magyar válogatott szövetségi kapitánya a szurkolóknak is üzent.

„Soha nem állunk a játékosaink útjába, ha olyan lehetőség nyílik meg előttük, amit jobbnak éreznek.”

Az angolok 6-1-es összesítéssel ütötték ki az FC Bruges csapaptát a BL nyolcaddöntőjében.

A tavaly nyáron igazolt légiós utánpótlásszinten még a dán csapatot erősítette.

A túloldalon Julián Álvarez is megszólalt a fő témát szolgáltató büntetőjéről.

A Real Madridra az Arsenal vár a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.