Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba
A Vörösök nagyon nehéz helyzetben várják az Európa-ligában az Atalanta elleni csütörtöki visszavágót.

A Vörösök nagyon nehéz helyzetben várják az Európa-ligában az Atalanta elleni csütörtöki visszavágót.

Az 5000 kilométeres görögországi útja végén adják át a lángot a francia szervezőknek.

Március 31-ig 1050 testnevelő tanárra összesen több mint ötezer jelölés érkezett országszerte.

Kilenc év után először szólalt meg a mélyen vallásos Kaká arról, hogyan dolgozta fel a válását.

A házigazda Németország a magyar válogatott csoportellenfele lesz a nyári viadalon.

A kiesést aligha kerülheti el a Mezőkövesd, amelynek egy játékosa vádjaival is foglalkoznia kellett.

A Manchester Citytől tavaly nyáron szerződtetett Cole Palmer mesternégyesig jutott a meccsen.

Bob Bowman bejelentése hatással lehet a jelenlegi két legnagyobb olimpiai esélyes magyar úszó kilátásaira.

A Liverpool válságának egyik oka lehet, hogy Szoboszlai Dominik egymás után két meccsen is csak csereként állt be.

A Paris Saint-Germain csapatának ma este egygólos hátrányból kellene fordítania a BL negyeddöntőjében.

A spanyol teniszlegenda a 2022-es Roland Garros-döntő óta először játszik tétmeccset salakon.

Vasárnap véget ért az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakasza.

Lenyelte a nyelvét, a csapattársai mentették meg.

Siti Beáta a kiváló selejtezőtorna után nyárra további fejlődésben bízik.

Jürgen Schult majdnem negyven évig tartotta a rekordot.

A klubnál továbbra is azt szeretnék, ha az idény befejeztével is Xavi maradna a Barcelona vezetőedzője.

Két riválisa vasárnap tálcán kínálta a Manchester Citynek a bajnoki címet.

Május 7-én a budapesti MVM Dome-ban megmérkőzik egymással a magyar és a kanadai jégkorong-válogatott.

„Mindenki megértette, mit kell tennie ahhoz, hogy ma tudjunk ünnepelni tudjunk.”

A magyar válogatott csapatkapitánya sok bírálatot kapott a vasárnapi vereség után.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.