Ennyit jelent, ha valaki ott játszik, ahol szeretik, ahol bíznak benne, ahol szívét-lelkét kiteszi a pályára. Profizmus ide vagy oda, igenis sokkal jobb teljesítményre képes a játékos, ha a pénzen kívül érzelmi szálak is kötik csapatához – márpedig Kovács Zoltán köztudott, hogy így van ezzel. A tehetség egy dolog, ahhoz, hogy kibontakozzon, a körülmények is jól kell alakuljanak. Mondanom sem kell, nekem is azért ment a játék annak idején, mert imádtam az Újpestet, otthon éreztem magam a csapatban.
A rangadóra amúgy egy szavunk sem lehet, iramában, színvonalában az átlag fölé emelkedett. Természetesen a magyar átlagról beszélek, elvégre volt szerencsém a hét végén a külföldi sztárbajnokságok vérbeli csatáit is látni: mondani sem kell, a Manchester– Arsenal, a Real Madrid–Valencia vagy éppen a Milan–Inter párharc más, nagyságrendekkel magasabb kategóriát jelent…
De visszatérve a Debrecen– Újpest találkozóra: végre azt láttam, hogy sokat futnak a játékosok, ráadásul nemcsak úgy összevissza, hanem tudatosan, egyfajta taktikát szem előtt tartva. Kovács Zoli a 19. percben kényszerű csere után állt be, bizony nem volt könnyű dolga. Klasszisát bizonyítva azonban egyhamar megtalálta a ritmust, a kínai stílust hamar a magyarra cserélte, hasznára volt csapatának. A mindent eldöntő gólja önmagáért beszélt, minden futballista ilyen visszatérésről álmodik. Mellesleg a hazaiak gólját is egy visszatérő, Kerekes Zsombor szerezte, aki a Debrecenben közönségkedvencnek számított, s aki szintén Kínában tette próbára tudását. A pécsi kitérő után azonban nem véletlen, hogy újra a Lokinál próbálkozik, ott szeretik, ott bíznak benne, oda – mint az elején is fontos szempontként említettem – érzelmi szálak fűzik. Ahogy Sándor Tamást, a legnagyobb debreceni kedvencet is – ő nem rúgott gólt, játéka mégis élményszámba ment. A hazai kapufa, ki tudja, miért, de nem volt vele…
Ukrajna
Európai katonák harcolnak és halnak meg az ukrán fronton
