A fene sem igazodik ki már – egyrészt a válogatotton, másrészt a magyar labdarúgás vezetőinek nyilatkozatain. Egervári Sándor kinevezése után, a 2012-es Eb selejtezőinek kezdetén mit hallottunk? Végig versenyben leszünk a csoport második helyéért Hollandia mögött a svédekkel, esetleg a finnekkel. Pontosan így történt. Senki nem haragudott meg a válogatottra azért, amiért az igen erős csoportból nem vívta ki a továbbjutást – mert őszinte és felelős kijelentésekkel tisztelték meg a „tízmillió magyar szövetségi kapitányt”. Sőt, a ciklusban kaptunk két nem várt, igen szép ajándékot is, Finnország idegenbeli és Svédország itthoni legyőzését – utóbbival sok-sok év után teljesítettünk makulátlanul egy jegyzett európai élcsapat ellen, igazi tétmeccsen. (Figyeljünk csak: Németország–Svédország kedd este 4:4.)
Az Egervári képmására formált csapat az Európa-bajnokság alatt ült, várt, jegyzetelt is talán – közvetlenül a torna előtt megviccelt két Eb-résztvevőt is: Csehországot és Írországot –, majd a nyár végén botrányosan gyenge játékkal ikszelt Izrael ellen. Ilyen előjelekkel vágtunk neki a fejlődés ama ígéretével, hogy a holland–török–román mezőnyben megint versenyben leszünk a második helyért. Aki nem tudná, Törökországot a második, minket a harmadik, Romániát a negyedik kalapból húzták ki a sorsoláskor, de mindhárom statisztikailag veszedelmes ellenfélnek számít, amelyek ellen komoly adósságaink vannak.
És mit hallottunk a sorozat előtt Egervári Sándortól? Annak a csapatnak lesz esélye a második helyre, amelyik pontot szerez Hollandiától. Ezzel a kijelentéssel csak két baj van. Az egyik: miután 4:1-re kikaptunk a pontszerzésre esélyesebb hazai meccsen az Oranjétól, miért nem állt ki – önmagával konzekvens módon – a kapitány azzal, hogy a nullázás miatt elszállt a sansz a második helyre? A másik: miért kell ilyet mondani annak ismeretében, hogy Hollandia – hiába esett ki tök simán az Eb-csoportból – az utóbbi selejtezősorozatokban soha nem hibáz, ha van tétje a szereplésnek? Másképp: az nem lehet, hogy olyan lesz második, aki kétszer is kikap a legjobbtól, közben pedig a közvetlen vetélytársak ellen a maga javára billenti a mérleget?
Az eddig is teljesen világos volt – az MNO korábbi cikkeiben is folyamatosan hangsúlyozta –, hogy a csoport első helye ki van osztva, a második pozíció a magyar–román–török körmérkőzéses „minitornán” dől el. Ennek első bizonyítéka volt, hogy Észtországot Románia, Törökország és Magyarország is megette vacsorára. A második bizonyítékot Hollandia szolgáltatja azzal, hogy a minitorna mindhárom szereplőjét imponáló magabiztossággal zúzza szét (bukaresti–budapesti gólkülönbsége 8:2). Ja, az MTI-n megjelent szerda délelőtti Egervári-nyilatkozat mesés mondatot tartalmaz, amelyben a kapitány reméli, a hollandok 100 százalékos teljesítménnyel végeznek az első helyen. Hékás, még játszanak egyet Magyarország ellen! A mondat tehát ezt is jelenti: reméljük, minket is megver Hollandia. Hm
A most sikerrel lezárult októberi menetelést egy fürt jóslattal is szembe kell állítanunk. Nos, a selejtezők kezdetén eldöntöttük (mármint nem mi, hanem Egerváriék), hogy végig versenyben leszünk a második helyért. De mégis miből, ha Észtország ellen és a hazai török meccsen előre nem is tervezünk többet 4 pontnál? Komolyan: mikor akartunk győzni, ha nem az Eb-pótselejtezős bravúr óta tökéletesen homály Észtország, illetve az otthon gyalázatos játékkal Romániától kikapó, egy félcsapatnyi sérültet felvonultató és önmagához képest az utóbbi időben kritikán alul szereplő Törökország ellen? Bukarestben? Isztambulban? Amszterdamban? Ugye, hogy nem?! A „versenyképesség” ilyetén matematikai hátteréről Egerváriék sosem beszéltek (néha jön a varázsszó: körbeverések), és bizony sokan gondolták úgy, hogy az „októberi 4 pont” bedobása előzetes magyarázkodás volt arra az esetre, ha elrontjuk az egyik összecsapást (egy magyar–török döntetlennel a románok már szinte a fotelből várhatták volna a sorozat végét a második helyen).
Most szépen ránézünk a táblázatra, és azt látjuk, hogy hajszálra ugyanúgy állunk a románokkal – mi már most szólunk, hogy az a csapat lehet a csoportmásodik, amelyik a bukaresti–budapesti páros harcból győztesként kikerül (a hazai meccs lesz 2013. március 22-én, az idegenbeli szeptember 6-án).
A tisztánlátás miatt egyértelművé kell tennünk: semmiképpen sem csatlakozunk ahhoz a kórushoz, amelyiknek Egervári Sándor azonnal a lefújás után be kellett hogy intsen. Nem kétkedők vagyunk, hanem tisztán látni kívánók: nem akarjuk egyszer azt hallani, hogy csak Hollandia állíthat meg minket, másszor meg azt, hogy jó a döntetlen Észtország vagy Törökország ellen. Egervári a meccs utáni sajtótájékoztatóra is tartogatott egy aranyköpést: nem szabad leírni Észtországot. Nézzünk már egy kicsit körül! Szegény kicsi észtek úgy állnak csupán Andorrát megelőzve a csoport utolsó előtti helyén, hogy Hollandiával még meg sem mérkőztek, és Andorrában is majdnem bennégtek.
A sikereknek borzasztóan örülünk, de a süketelésről, a naponta váltakozó „felelős várakozásokról” nagyon szívesen lemondanánk. Ennek a futballvezetésnek két éve egyszer már sikerült korrektnek lennie, nem kellene megzavarodni egy-egy kiugró sikertől.
Visszatekintés a kedd estére:
A nemzeti csapat minden tagjának szívből gratulálunk a 4, őőő , vagyis 6 októberi ponthoz!
