Győzelmi esélyekről beszélt Egervári Sándor a több ifijátékossal Budapestre érkező Norvégia ellen, aztán épp egy 19 éves, az osztrák Red Bull Salzburgban vitézkedő fiatal okozta a magyar válogatott vesztét. Az első perctől virtuóz módon és határtalan önbizalommal futkározó Havard Nielsen mozgásával folyamatosan zavarba hozta a teljes magyar védelmet, és miután Hajnal Tamás, valamint Juhász Roland is kritikán aluli napot fogott ki szerdán, esélye nem volt nemzeti együttesünknek a papíron hasonló játékerőt képviselő északi vendégekkel szemben.
Az első gólt a 38. percben kaptuk egy olyan támadás végén, ahol csak az nem adta el a labdát, aki nem volt 20 méteres körzetében. Braaten viszont köszönte szépen, és az éppen Norvégiában légióskodó Korcsmár Zsolttal a nyakán az alapvonalig masírozott, ahol még egy passz is belefért (0-1).
A második félidőben a teljes középpályát lecserélte Egervári Sándor, Vargát pedig visszazavarta jobbhátvédbe, de Szabics Imre, Pátkai Máté és Koltai Tamás sem tudott átütő erőt vinni a játékba, a válogatottban most bemutatkozó Guzmics Richárdról pedig óvodás gólt rúgott az alig pár másodperccel korábban beállt hannoveri Mohammed Abdellaoue (0-2). A belga Anderlechtből kiszoruló Juhász Roland – fájó ezt kimondani – talán még sosem volt ennyire rossz passzban, cseréjével gyakorlatilag piros laptól mentette meg a kapitány.
Egil Olsen: - Elégedett vagyok ezzel a mérkőzéssel. A magyaroknak esélyük sem volt, úgy alakult minden, ahogy mi akartuk. Nagyon örülök, hogy újonc játékosaim ilyen remekül helyt álltak a válogatottban, ez biztató a jövőre nézve. Ez egy barátságos találkozó volt, ezeknél természetesen sokkal fontosabbak lesznek majd a tavaszi vb-selejtezők. Svájccal vívunk nagy csatát, de én annak is fogok örülni, ha elérjük a rájátszást, és onnan kvalifikáljuk magunkat a brazíliai világbajnokságra.
(Forrás: MNO, MTI, NSO, FourFourTwo.hu)
Király Gábor pedig bár benne volt a második találatban, megfogott egy-két ziccert, azért pedig igazán nem okolható, hogy Szalai Ádám hatástalanságát a társak nem tudták sehogyan sem kompenzálni.