Alig több mint fél évvel a rajt előtt az MTI-nek nyilatkozva a nemzeti csapattal három olimpiai aranyat is nyert szakember elmondta: az esemény súlyának megfelelően már javában, nagy erővel zajlik a szervezés.
„Az idei feladat nagyon nagy, mert egyszerre kell az összes eddigi munkát magas szinten csinálnunk, s ezzel párhuzamosan kell megszerveznünk egy olyan Európa-bajnokságot, amely várhatóan a 2001-es budapesti Eb-hez hasonló, de szerintem annál is nagyobb nézőszámot fog produkálni” – jelentette ki Kemény. Hozzátette, azért várható ezúttal még több ember a Margitszigetre, mert 13 éve párhuzamosan zajlott a férfi és női torna, s tíz nap alatt vége volt, most viszont férfi és női meccsnapok követik egymást két héten át.
„Ráadásul az idei Eb-nek külön varázsa lesz, mert semmihez nem lehet hasonlítani a Margitsziget hangulatát, a sziget az sziget. Nyolcezer ember a lelátón – úgy gondolom, mind a 14 meccsnapra, de legalábbis a magyar mérkőzésekre minden belépő el fog fogyni” – jelentette ki.
Hihetetlennek nevezte, hogy mekkora az érdeklődés, és a novemberben elindított jegyeladásból már most több tízmillió forintos bevételük van. A szervezésre kitérve úgy értékelte, hogy a munkával időarányosan jól állnak, kéthavonta jön az európai szövetség ellenőr csapata, s bár nagyon komoly kötelezettségeik vannak, bízik benne, elérik, hogy „legalább ne legyen veszteséges az Eb”, amelynek összköltsége várhatóan 800-900 millió forint lesz.
„Hála a kormánydöntésnek, amellyel 2011-ben magára vállalta az Európa-bajnokság jogdíját, ezt az 1 millió eurót nem mi fizetjük, és reménykedünk egy ehhez hasonló támogatási összegben a sportállamtitkárságtól” – mondta Kemény Dénes, hozzáfűzve, hogy bár nincs meg még a szerződés, úgy gondolja, hogy az 1 millió euró körüli állami szervezési támogatás „reális és megkaphatjuk”.
A pénzügyi kilátásokat tekintve a nyári budapesti Európa-bajnokságnak akár még pozitív is lehet a szaldója.
„Ha sikerül nyereséget termelni, akkor az hosszabb távon a magyarországi vízilabdázás szövetségi irányításánál egy olyan anyagi hátteret adna, hogy mondjuk Rióig, a 2016-os olimpiáig biztonsággal tudjuk a szövetségi kapitányok összes kérését teljesíteni, hogy meglegyenek az áhított aranyérmek” – jelentette ki az MVLSZ elnöke.