Manapság nincs olyan világfórum, amelyen megkerülhetetlen lenne a környezetvédelem, a földi javak elhasználódása, bármi is legyen az alaptéma, a fenntartható fejlődés a XXI. század egyik legfontosabb kérdésévé vált. Ezekkel az elvekkel azonban az autózás, főleg az autó-motorsport nehezen egyeztethető össze. A sportág csúcskategóriáját, a Forma–1-et is egyre több kritika éri környezettudatossági szempontok alapján. Adódik tehát a kérdés: van-e, lehet-e jövője az autósportnak, és ha van, akkor mi az?
Az elektromos autó gondolatát sokan még most is futurisztikusnak tartják, ám az akkumulátoros autók a 2000-es évek óta egyre nagyobb szerepet kapnak. Ezek a járművek a versenysportban is jelen vannak, sőt, remek eredményeket érnek el, elég csak az Audi R18 e-tron utóbbi két évben aratott Le Mans-i győzelmére, vagy a Nürburgringen futott rekordjára gondolni.
2012-ben jött el azonban a tényleges áttörés, hiszen a projekt befektetőinek konzorciuma (FEH) megegyezett a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA), így bejelentették, hogy FIA Formula E Championship néven a 2014/15-ös szezontól új versenysorozat indul el, kizárólag elektromos autók részvételével. Ekkor még rengeteg kérdőjel volt a rajtot illetően, azonban a mai világban ritkán tapasztalt lendülettel lelt válaszra minden kérdés; így kijelenthetjük, hogy célegyenesbe fordultak az előkészületek, és 2014 szeptemberében ténylegesen elindul az új küzdelemsorozat.
Eredetileg egyetlen gyártó, a Dallara szállította volna az autókat, de a Bluebird bejelentette, hogy szintén gyártana kocsikat, akár már a 2014-es szezonra. Az F–1-es nívót biztosítja, hogy a kidolgozásban olyan szereplők vettek részt, mint a McLaren (elektronika), a Williams F1 Team (akkumulátorok), valamint a Renault. Utóbbi a Spark Racing Technologyval együttműködve megalkotta az SRT 01E nevű prototípust, melynek végleges verziója a tervek szerint 2,9 másodperc alatt gyorsul százra, csúcssebessége pedig eléri a 225 km/h-t.
Külön érdekesség, hogy az új széria az abroncsok terén is hatalmas újítást, technikai áttörést valósít meg. A versenygépek az FIA pályázatát megnyerő Michelin gumiabroncsain fognak pályára gördülni. A francia gyár nem győzte hangsúlyozni, hogy a Forma-E lesz a laboratóriuma a Michelin új generációs abroncsainak, melyeknek fő fejlesztési szempontja az energiahatékonyság, a gyorsaság és a tapadás megőrzése mellett.