Számos tényező segítette Novák Dezsőt abban, hogy ő lehessen minden idők legsikeresebb labdarúgó olimpikonja; és nemcsak Magyarországon, hanem a Föld kerekén. Először természetesen a tehetsége, a játékintelligenciája. Az, hogy hátvéd létére, köszönhetően pazar technikájának, a tizenegyesek és szabadrúgások könyörtelen ítélet-végrehajtójaként bálványozták vagy éppen rettegték. Másodszor az, hogy a magyar válogatott 3 aranyával, valamint 1-1 ezüstjével és bronzával máig az ötkarikás futballtornák legeredményesebb férfi csapata (a nőknél az Egyesült Államok már négyszer zárt az élen). Harmadszor az, hogy az 1924-es és ’28-as diadal alkalmával duplázó nyolc uruguayi klasszis 1932-ben nem triplázhatott, mert Los Angeles programjából hiányzott a sportág. Negyedszer az, hogy még ugyanebben az esztendőben, 1932-ben döntés született arról: azok ne léphessenek pályára olimpián, akik akár csak egyetlen vb-mérkőzést is játszottak korábban. A magyar futball pedig Novák Dezső fénykorában annyira gazdag és sikeres volt, hogy az 1962-es és az 1966-os világbajnokságon is maradandót alkotott, a Ferencváros kiváló bekkje viszont egyetlen alkalommal sem fért be a keretbe.
Így állhatott fel Novák Dezső előbb a római dobogó harmadik, majd a tokiói és a mexikóvárosi első fokára. Részese volt az 1964-es Eb-bronznak és az egyetlen magyar kontinentális klubkupasikernek. Szűkebb pátriájából, Vas megyéből, a Szombathelyi Haladástól ugyanis a Ferencvároshoz szerződött, amellyel 1965-ben megnyerte a Vásárvárosok Kupáját, az UEFA-kupa elődjét. A Novák, Mátrai, Horváth hátvéd trió előtt már a Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi ötösfogat brillírozott, de a négyszeres magyar bajnok (1963, 1964, 1967, 1968) Novák megszokhatta, hogy labdavirtuózokat dob támadásba. Hogy mást ne mondjunk, 1968. november 7-én, Rio de Janeiróban a világválogatott játékosaként, Brazília ellen két klubtársa, Szűcs Lajos és Albert Flórián mellett Farkas János, Jasin, Beckenbauer, Overath, Amancio és Dzsajics oldalán futballozott.
