Azt sikerrel meg is vívták, így azon az 1961-es tavaszon következhetett a Barcelona–Benfica BEK-döntő. Mindenki a Real Madrid trónfosztóját tekintette az új uralkodónak, talán csak Kocsis és Czibor készülődhetett balsejtelmekkel, mert a találkozó színhelye a berni Wankdorf-stadion volt, ahol hét esztendővel korábban az Aranycsapat a lesajnált németekkel szemben elveszítette a világbajnoki címet. Kocsis a jelek szerint mégis túltette magát a traumán, mert a 20. percben megszerezte a vezetést, majd Czibor a 75.-ben akkora bombát süvesztett a felső léc alsó lapjára, onnan pedig a hálóba, hogy az archív felvételek alapján is megkockáztatható: az elmúlt ötven év száz legnagyobb gólja között a helye. Csakhogy mindez már 1–3-nál történt, és újabb fordulat híján 3–2-re nyert az esélytelenebbnek ítélt Benfica. Éppen annyira, mint 1954-ben az NSZK – ráadásul ugyanott.
Kísérteties hasonlóság, ráadásul a Barcelona első BEK-elsőségére még harmincegy hosszú esztendőt kellett várni. A Benfica második diadalára viszont már csak egy rövidet, a Guttmann-vezette alakulat ugyanis megvédte címét. Méghozzá most már a Real Madrid ellen, Amszterdamban, parádés 5–3-mal. Az ifjú csillag, Eusebio kétszer is betalált, de őt is felülmúlta a háromgólos Puskás Öcsi, persze a Real színeiben. Félidőben 3–2-re még a spanyolok vezettek, uralták is a meccset, ám a szünetben Guttmann kijelentette: „Az ellenfél már gyakorlatilag halott, simán nyertek, rúgtok neki egy ötöst.” Így is történt.
Talán ezért sem egészen indokolatlan, hogy a mester a második diadal után bátorkodott fizetésemelésért folyamodni. Ám nem kapta meg, ezért megint nyakába vette a világot, de előbb még, mint a bevezetőben utaltunk rá, átkot szórt a Benficára. Amely 1963-ban nélküle hatolt a döntőig, de ott a Milan útját állta. Guttmann ezt már az uruguayi Penarol kispadján nyugtázta, majd megfordult még Görögországban és Svájcban, sőt az 1965/66-os szezonban a Benficánál is, de a BEK-negyeddöntőben túl erősnek bizonyult a Manchester United, és talán éppen saját átka.
