Évszázados magyar átok veri a Benficát

A 114 éve született Guttmann Béla, az edzőzseni a sírból sem engedi BL-t nyerni a Benficát.

Vele pedig az örökkévalóság: rögtön az első szezonban bajnoki arany, aztán az 1960/61-es évadban a Real Madrid ötéves egyeduralmának megtörése a BEK-ben!

Illetve a Realt megtörte más, az ősi rivális Barcelona. Akkoriban még semmiféle irányított sorsolás, kiemelés nem létezett, így a két spanyol nagyvadat már a nyolcaddöntőben egymásnak eresztették, és a Kubala Lászlóval, Kocsis Sándorral, Czibor Zoltánnal felálló katalánok 2–2-vel és 2–1-gyel léptek tovább. A Benficának ebben a fázisban más dolga akadt: 6–2-re lesöpörte az Újpestet. Ha már annak idején Guttmann fizetésemelési kérelmét elutasították a Megyeri úton, hát most ő törlesztett. A lisszaboni gárda határozott léptekkel nyomult be a fináléba, ám a Barcelona az elődöntőben majdnem elvérzett: a hazai 1–0 után Hamburgban 2–0-s vesztésre állt, amikor Kocsis a 90. percben betalált, és mivel fél évszázada az idegenben lőtt gól még nem számított, kicsikarta a harmadik meccs lehetőségét.

Azt sikerrel meg is vívták, így azon az 1961-es tavaszon következhetett a Barcelona–Benfica BEK-döntő. Mindenki a Real Madrid trónfosztóját tekintette az új uralkodónak, talán csak Kocsis és Czibor készülődhetett balsejtelmekkel, mert a találkozó színhelye a berni Wankdorf-stadion volt, ahol hét esztendővel korábban az Aranycsapat a lesajnált németekkel szemben elveszítette a világbajnoki címet. Kocsis a jelek szerint mégis túltette magát a traumán, mert a 20. percben megszerezte a vezetést, majd Czibor a 75.-ben akkora bombát süvesztett a felső léc alsó lapjára, onnan pedig a hálóba, hogy az archív felvételek alapján is megkockáztatható: az elmúlt ötven év száz legnagyobb gólja között a helye. Csakhogy mindez már 1–3-nál történt, és újabb fordulat híján 3–2-re nyert az esélytelenebbnek ítélt Benfica. Éppen annyira, mint 1954-ben az NSZK – ráadásul ugyanott.

Kísérteties hasonlóság, ráadásul a Barcelona első BEK-elsőségére még harmincegy hosszú esztendőt kellett várni. A Benfica második diadalára viszont már csak egy rövidet, a Guttmann-vezette alakulat ugyanis megvédte címét. Méghozzá most már a Real Madrid ellen, Amszterdamban, parádés 5–3-mal. Az ifjú csillag, Eusebio kétszer is betalált, de őt is felülmúlta a háromgólos Puskás Öcsi, persze a Real színeiben. Félidőben 3–2-re még a spanyolok vezettek, uralták is a meccset, ám a szünetben Guttmann kijelentette: „Az ellenfél már gyakorlatilag halott, simán nyertek, rúgtok neki egy ötöst.” Így is történt.

Talán ezért sem egészen indokolatlan, hogy a mester a második diadal után bátorkodott fizetésemelésért folyamodni. Ám nem kapta meg, ezért megint nyakába vette a világot, de előbb még, mint a bevezetőben utaltunk rá, átkot szórt a Benficára. Amely 1963-ban nélküle hatolt a döntőig, de ott a Milan útját állta. Guttmann ezt már az uruguayi Penarol kispadján nyugtázta, majd megfordult még Görögországban és Svájcban, sőt az 1965/66-os szezonban a Benficánál is, de a BEK-negyeddöntőben túl erősnek bizonyult a Manchester United, és talán éppen saját átka.

Feltétlenül szót kell ejtenünk arról a mérkőzésről, amelyen 1964 májusában a bécsi Práterben szövetségi kapitányként vezényelte az osztrák válogatottat – 1–0-s sikerre a magyar ellen. Hogy ez volt élete meccse vagy a két BEK-döntő egyike? Átvitt értelemben nyilván az, amikor zsidó származása miatt a második világháború idején munkaszolgálatra hívták be, a koncentrációs tábor poklától azonban megmenekült, mert a bevagonírozás előtt megszökött.

Így hosszú élet adatott meg neki, 1981-ben, Bécsben hunyt el, ott is nyugszik. A Benficára szórt átkát is magával vitte a sírba, de a rontás nem örök időkre szól. Csupán száz évre, és abból több mint ötven már el is repült.