Amiben Gellért Gábort, a nyílt vízi úszók szövetségi kapitánya csak lelke legmélyén reménykedett, vasárnap délelőtt háromnegyed-tizenegy tájban valósággá vált: a magyar junior csapat világbajnok lett. Ezzel feltette a koronát a varázslatos három nap magyar szereplésére, amely ilyenformán három érem: két arany (Kiss Nikoletta és a junior csapat), egy bronz (Sibalin Flóra). A vasárnap délelőtt is úgy indult, mint a péntek és a szombat: hűvös, felhős idővel, hogy aztán a magyar sikerekkel párhuzamosan a nap is kisüssön. Továbbá jelentő eltérés volt a korábbi napokhoz képest, hogy e sorok írója reggeli futása során szembetalálkozott a derekas tempóban kocogó Gyárfás Tamással, a Magyar Úszó Szövetség elnökével, a FINA alelnökével. Ebből rögvest egyértelművé vált, hogy Gyárfás véresen komolyan gondolja a 2021-es világbajnokság budapesti megrendezését, dacára annak, hogy hét év múlva már 72 éves lesz. 72 év ide vagy oda – illetve most még csak 65 –, remek kondícióban van, s feltett szándéka, hogy 2021-ben is abban legyen.
Nagy harcban az oroszokkal
A juniorok csapatversenye 3 km teljesítését kívánta meg a kellemes, csaknem húszfokos vizű Füredi-öbölben. 19 trió vetette magát a habokba, másfél percenként, nehogy agyonkönyököljék egymást a nagy nyüzsgésben. A magyar hármast az egyéni világbajnok Kiss Nikoletta, az egyéni hetedik helyezett Kiss Attila és Orosz Ádám alkotta. Két másfél kilométeres kört kellett megtenni a csapatoknak, és az első fordulónál hajszálra egyforma időt mutatott az óra a mieinknek és a remek erőket felvonultató oroszoknak – legnagyobb ellenfelünk a férfiverseny arany- és bronzérmesét, továbbá a hölgyek vetélkedésének ezüstérmesét vetette harcba, pontosabban vízbe. A magyar trió érkezett előbb célba – logikusan, hiszen előbb is indult, mint az orosz. Ideje 33:27 perc volt, és most már azért kellett szurkolni, hogy riválisaink ideje ennél rosszabb legyen.
Üdvrivalgás a füredi mólón: itt az aranycsapat
Ennyire nem vártak még oroszokat Magyarországon, mint most, de amikor Anasztaszija Azarova, az orosz trió hölgytagja 33:35 perces idővel megérintette a szenzoros panelt, kitört az üdvrivalgás a füredi kikötőben: Magyarország világbajnok! Kiss Niki, az immár kétszeres aranyérmes hős edzője, „Csutak”, azaz Kutasi Gergő nyakába borulva ismételgette, könnyeivel küszködve: „Ezt nem hiszem el!” Aztán kissé bőbeszédűbben nyilatkozott, miután kipihegte magát – érthetően jóval elcsigázottabb volt, mint Attila és Ádám, hiszen a fiúknak ez a tempó kevésbé megerőltető (a csapatversenyt úgy számolják, hogy az utolsó célba érkező, értelemszerűen a hölgy ideje a mérvadó).