Ikonikus alkotókat díjaznak Budán

Táncházakkal és koncertekkel ünnepli fennállása 30. évfordulóját a népzene, világzene és jazz egyik legfontosabb hazai otthona, a Fonó Budai Zeneház. A jubileumi évadot a ház rendhagyóan nyitja: Fonó30 sorozattal ünnepel. Három évtized esszenciáját mutatják be visszatérő mesterekkel, ikonikus fellépőkkel, generációkon átívelő párbeszédekkel és persze az elmaradhatatlan nyitótáncházzal, a Táncházak éjszakájával.

2025. 09. 08. 19:30
Uljana Quartet Fotó: Bezzeg Gyula
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Harminc éve annak, hogy megnyitotta kapuit a Fonó Budai Zeneház. Az eltelt időben a ház megkerülhetetlen zenei helyszínné vált, ahol a hagyomány és a kortárs gondolkodás szervesen kapcsolódik és közösséget teremt. A harmincadik jubileumi évadot a Fonó30 sorozattal ünneplik az újbudai helyszínen, melynek keretében átadják a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek. 

Fonó Budai Zeneház
Borbély Mihály a Fonó Budai Zeneház előtt (Fotó: Román Péter)

Fonó-életműdíjjal ismerik el Borbély Mihály klarinétos, szaxofonos művészt, aki mind a jazz, mind a nép- és világzene területén unikális alkotói életművet tudhat magáénak. A szakmai zsűri döntése alapján Fonó zenei nagydíjat adományoznak női kategóriában Paár Julcsi zeneterapeuta-előadóművésznek, férfi kategóriában pedig Lakatos Róbert felvidéki brácsaművésznek, zeneszerzőnek. A ház nyári szünete alatt a közönség szavazhatott öt díjkategóriában. A népzenei kategóriában a Horsa Banda, a Fonó világzenei jelöltek között a Cimbaliband, a Fonó jazz kategóriában pedig Tóth Viktor kapta a legtöbb szavazatot, míg a Fonó felfedezettje a BashElán lett, a legkedveltebb táncháza pedig a Kamasz táncház. A díjakat – további szakmai elismerésekkel együtt – ünnepi esemény keretében adják át a Fonó30 sorozat alatt. Az ünnepi szakmai esemény alatt további elismeréseket, okleveleket is kiosztanak további kategóriákban, így elismerik a ház legkedveltebb klubját és leghűségesebb vásárlóját is.

A közönséget a szeptember 10. és 13. között tartó négynapos program alatt számos táncház és koncert várja, részben a díjazott művészek részvételével, így egy kétrészes koncerten közelebb kerülhetünk Lakatos Róbert és Paár Julcsi alkotói világához, sokrétű zenei produkcióihoz. 

Színpadra lépnek olyan művészek is, akik már a Fonó nyitásakor megtisztelték a házat, így a Csoóri család többgenerációs zenekara, a Dél-alföldi Szaxofonegyüttes vagy Dresch Mihály alternatív kvartettje, amelyben az életműdíjas Borbély Mihály lesz a vendég. Az első Fonó Szerdára érkezik a Magyarpalatkai banda, a Táncházak éjszakájára szombaton pedig már délutántól várják a családokat, sokszínű táncos-zenés és kézműves programokkal a Táncház Egyesület szervezésében. A táncparketten vezető tánctanárok segítségével számos tájegység táncait lehet jobban megismerni, és egy nagy mulatsággal elindul a táncházi évad.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.