Talant Dujsebajev, a magyar férfikézilabda első külföldi szövetségi kapitánya október 8-án, egy szerdai napon ellátogatott hozzánk, sajtótájékoztató keretében bemutatkozott, majd visszatért klubjához, a lengyel Kielcéhez, amely a Bajnokok Ligájában egyelőre százszázalékosan teljesít. Mi természetesen ugyanezt reméljük nemzeti együttesünktől is a 2016-os Eb-részvételért zajló selejtezőkön, legalábbis az első két, idei felvonáson: október 29-én, Miskolcon Portugália, majd november 2-án, Kijevben Ukrajna ellen. Az olimpiai kvalifikáció egyetlen útja ugyanis számunkra mostantól a 2016-os kontinensviadalon keresztül vezet, és a kirgiz származású, spanyol nemzetiségű mester az Eurohandball.com honlapnak nyilatkozva roppant eltökélten állítja: nagyon nehéz a küldetés, de ő áll elébe.
„Mindig is vágytam rá, hogy a klubmunka mellett szövetségi kapitány is lehessek. Az Atlético Madridnál erre még nem volt esélyem, a Kielcénél lett. A csapat tizenöt játékosa tagja a különféle nemzeti válogatottaknak, így az Eb-selejtezők időszakában úgyse maradna senki Kielcében, akit edzhetnék. Ráadásul két fiam közül az egyik spanyol felnőtt-, a másik junior válogatott, így még csak azt se érezhetem, hogy a családom elől venném el az időt, úgyis megy mindenki a maga dolgára” – állítja szemernyi kétség és szívfájdalom nélkül Dujsebajev. Sőt a nagyobbik fiú, Alex jövő januárban a spanyol–magyar tesztmeccsen ellenfele is lesz, és mivel a srác a Vardar Szkopje játékosa, ez a BL-ben, élesebb helyzetben is előfordulhat. Arra felelve, vajon akkor kiért szorít majd a családanya, Talant ugyancsak határozott és kategorikus: „Nagyon egyszerű a válasz. Alexnak megvan a maga külön bankszámlája Szkopjéban, mi a feleségemmel közös kasszán vagyunk. Ezért természetesen nekem szurkol majd, mert én hozom neki a pénzt.”
Dujsebajev nem komplikálja túl a magyar válogatott előtt álló feladatokat sem: „A magyarok nem jutottak ki a 2015-ös vb-re, de az ő szerencsétlenségük az én szerencsém. A decemberi és januári válogatott időszakokban így ugyanis nagyon sokat dolgozhatunk majd együtt. Játékosaim 70-80 százalékát két honfitársam irányítja Veszprémben és Szegeden, a minden más országétól eltérő spanyol kézilabda-filozófiát ők ültetik át a magyarba. Számomra ennél kedvezőbb helyzet nem is létezhetne! De szükségünk is lesz a szerencsére, mert az olimpiára már csak a 2016-os Eb-ről juthatunk ki, egy régi orosz mondás szerint nincs más lehetőségünk, mint felkapaszkodni a vonat utolsó kocsijába.”
Napjainkban – részben bizonyára az anyagi szükségből eredő megfontolásokból – gyakorlattá vált, hogy klubedzők gardíroznak válogatottakat, így Manuel Cadenas a Wisla Plock/Spanyolország, Aron Kristjansson a Kolding/Izland, Dagur Sigurdsson a Füchse Berlin/Németország kettősségben éli az életét, de Dujsebajev nem érezte szükségét, hogy bármelyikükkel is konzultáljon a rá váró megpróbáltatásokról: „Csak Juan Carlos Pastorral, a Szeged edzőjével beszéltem. Ő 2005-ben a Valladolid edzőjeként nyert világbajnoki címet a spanyol válogatottal. Ennyi pont elég. Ha valaki úgy szereti a kézilabdát, mint én, és annyira tisztában van a küldetésével, annak nincs szüksége más támogatására. Százszázalékos energiával és koncentrációval fogom ellátni mindkét feladatomat, ez abszolút megoldható. Nyáron is tíz nap szabadságra mentem, de a nyolcadik, kilencedik napon már hiányzott a kézilabda. Nem tudok meglenni nélküle.”
Reméljük, rövid időn belül mi is azt érezhetjük majd: meg sem tudnánk lenni Dujsebajev nélkül.
