Kemény Ferenc. Hírességek egész sora vált ismertté ezen a néven. A sportéletre szorítkozva is. Elsőként a többség alighanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellentmondásos jellemű, erőteljes karriervággyal megáldott, a náci megszállás alatt tragikusan elhunyt magyar alapító tagjára gondol.
Kemény Fecsó azonban csak egy volt. Mindenki így ismerte. Hivatalosan persze Kemény Dénes édesapjaként, ám a vízilabda-válogatott háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitánya legalább annyira volt Fecsó fia, mint amennyire Fecsó az ő édesapja.
Fiatalon volt szerencsém megismerni őt, Egerben egy éjszakába nyúló bortúra alkalmával hallgathattam megunhatatlan poénjait. Csak mert az újszülöttnek minden vicc új, csupán két bonmot a sok közül. „Olyan még nem volt, hogy ne lövésből lett volna a gól” – parafrázis a lövésből lesz a gól közhelyre. „A vízilabdakapus lábbal tapos és kézzel véd. Lehet fordítva is, de az a műúszó.”
Kemény Ferenc élete
Lassan húsz éve már, amikor hosszú interjút készíthettem vele. Mesélt a fiatalságáról is. A második világháború után a csodák csodájára a bombázásoktól megkímélt margitszigeti sportuszoda volt többekkel egyetemben a mentsvára, ahová különösen a Duna-parton hemzsegő patkányok tömegével dacolva úgy úsztak át, mert hiszen a hidakat, így a Margit hidat is lerombolták.
Sokoldalú sportember volt, nagyszerűen futballozott, labdarúgóként azért vitte csupán másodosztályú szintig, mert saját bevallása szerint gyenge volt a szíve. Mégis kis híján kilencvennégy évet élt. Ami arról árulkodik, bohém egyéniségként is tudatosan tervezte a mindennapjait, kevéssé ismert például, hogy a sport mellett villamosmérnökként végzett a műegyetemen.
Úgy alakult az életük, hogy Dénes fiát egyedül nevelte, nyilván ezért is fűzte őket egymáshoz a szokásosnál is szorosabb kötelék. Motoron hozta, vitte Dénest – jellemzően többnyire az uszodába vagy éppen az uszodából. Kemény Dénes szó szerint ott nőtt fel, anyatejként magába szívva az uszodai légkört.
Noha a későbbi szövetségi kapitány válogatottságig vitte, úgy tűnt, hogy pályafutása végeztével eltávolodik a sportágtól, állatorvosként dolgozott, Comóban is inkább hobbiból vitte a helyi csapatot. Aztán a sors úgy akarta, hogy folytassa az édesapja munkáját, továbbvigye az örökségét.
A Kásás Tamás, Kiss Gergely fémjelezte korosztály utánpótlásszinten ugyanis Kemény Fecsó keze alatt pallérozódott, Kemény Dénes pontosan tudta 1997-ben, amikor kinevezték szövetségi kapitánynak, hogy a következő években milyen tehetséges magra támaszkodhat.
A folytatás közismert. Csak hogy a legfontosabb sikereket említsük: zsinórban három olimpiai bajnoki cím. Fecsó bácsi sohasem tolakodott a fényre, pólós berkekben a nélkül is pontosan tudta mindenki, mit köszönhetünk neki. Később is tette a dolgát, megszállottan, a póló örök szerelmeseként. Amikor úgy érezte, eljött az ideje, háttérbe vonult, amikor pedig azt, hogy el is járt felette az idő, akkor elzárkózott dobogókői otthonába, ahol a rokonok mellett már csak a neki legkevesebb tanítványokat fogadta.
Kemény Ferenc egy hónap híján kilencvennégy évet élt. Kemény Fecsó örökre halhatatlan.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!