Készül a csapat. Sőt, két csapat: az egyik az, amely tavalyhoz hasonlóan az idén is kivívta a tagságot az elitben, azaz bejutott a kontinens legjelentősebb kupája, az Euroliga négyes döntőjébe; a másik pedig az, amely ugyancsak tavaly a FIBA szerint tökéletesen megrendezte Sopronban a Final Fourt. Mindkettő sikeres volt, hiszen a Sopron Basket a pályán második lett a világ legjobbjának tartott Jekatyerinburg mögött, a szervező csapat munkájának köszönhetően pedig a FIBA az idén jelezte is a soproniaknak, hogy ha meg tudják teremteni az anyagi feltételeket, akkor szívesen adná ismét nekik a jogot és a lehetőséget. Ez megtörtént, a kormány garanciát vállalt a mintegy egymillió euróra rúgó költségekre, így aztán nemcsak a játékosok, hanem a tavalyi stáb is készülhet az újabb Final Fourra.
A különbség annyi, hogy az április 12–14-én sorra kerülő négyes döntőig a játékosokra más kihívások is várnak. Kedden idegenben bepótolták az éppen az Euroliga-kötelezettségek miatt elmaradt PEAC-Pécs elleni bajnoki meccsüket – az, hogy ezt 75-55-re megnyerték, szinte természetes, hiszen ebben az idényben magyar ellenféltől még nem kaptak ki –, vasárnap pedig a Zalaegerszeg ellen otthon zárják az alapszakaszt. Azt viszont, hogy ennél is messzebb tekintenek, bizonyítják Roberto Iníguez vezetőedző szavai: „Pécsen az első félidőben nem ránk jellemzően játszottunk, pedig csak a saját játékunkkal, kellő energiával tudunk eredményesek lenni. Ugyanakkor kemény hétfői edzések és hosszú utazás állt mögöttünk, viszont ha letérünk az útról, akkor odavész minden.”
A spanyol vezetőedző szerint nagyon jól jött, hogy a múlt héten nem kellett meccset játszani, minden nap tudott edzést tartani, ami jót tett a munka minőségének. A kellő összpontosításra törekedve egy szót sem szeretne nyilatkozni a Final Fourról, ami érthető, hiszen a jövő szerdán és szombaton a rájátszás első körét is le kell játszani. Várhatóan ez valóban belefér a jövő hétbe, hiszen nehéz elképzelni, hogy a Sopron Basket a nyolcadik helyezett elleni két megnyert mérkőzésig zajló párharcban veszítse el a bajnoki veretlenségét, az utolsó forduló eredményeitől függően a Cegléd vagy a Vasas Akadémia lesz az ellenfél. Így aztán április 6-án estétől már tényleg csak a Final Fourra kell készülni – kimondva is.