Többszörösen szerencsétlen mérkőzés volt. Egyértelműen a mieink irányították a játékot, ám az ötödik percben Vay Ádám – ne szépítsük – potyagólt kapott. A folytatásban is küzdött becsülettel a magyar válogatott, de képtelen volt betalálni, illetve már csak 3-0-s hátrányban, amikorra már eldőlt a találkozó. Vállalható meccs, vállalható vereség, de a lényegen mit sem változtat: két forduló után pont nélkül áll a csapatunk.
Csakúgy, mint Szlovénia és mai ellenfelünk, Litvánia. A szlovéneknél hiába villog Anze Kopitar, egy fecske a mai hokiban már nem csinál nyarat: a Koreai Köztársaság 1-3-ről fordítva 5-3-ra verte délnyugati szomszédainkat; tegnap a házigazda Kazahsztán pedig esélyeshez méltón 3-1-re Litvániát.
Két forduló után tehát kettészakadt a mezőny, Kazahsztán, Korea és Fehéroroszország két-két nyert meccsel hat-hatpontos, Magyarország, Szlovénia és Litvánia pedig pont nélküli. Természetesen még eztán se zárjuk ki a meglepő fordulatokat, de a jelenlegi állás mégiscsak kijelöli a célokat a folytatásra: az élen álló trió a feljutást érő két helyért, a hátsó hármas pedig a kiesés elkerüléséért küzd. A litvánok elleni mai összecsapás tétjét nem is kell különösebben ecsetelni: ha nyerünk, a folytatásban nincs ok az aggodalomra.

Fotó: MJSZ/Mudra László
– A góllövésben kell előrelépnünk, több olyan helyzetet kell kialakítani, amiből lehet valamilyen lehetőség, legyen forgalom a kapu előtt, érkezzünk a kipattanókra, és csúnya gólokat szerezzünk – mondta Majoross Gergely, válogatottunk szövetségi kapitánya még a beloruszok elleni vereség után. A tegnapi edzést követően Szilassy Zoltán másodedző a további teendőket tudományos igényességgel ecsetelte az Nso.hu-nak nyilatkozva: „A mai edzésünk nem taktikai volt, az élettani szempontok voltak a fontosak, hogy a salakanyag távozzon egy rövid korcsolyázással, meglegyenek a lövésgyakorlataink, a mozgásaink, izzadjanak meg a játékosok. A fő események az értekezleteken zajlanak: az opcióink megvannak, az összeállítás formálódik. A jelenlegi legjobb huszonkét egészséges magyar hokis van itt, őket bármilyen összetételben feltehetjük a pályára.”