Nem vonzzák Arábia milliárdjai

Szoboszlai Dominik az életben pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Igazi belevaló, vagány, tizen­nyolc éves srác, aki hajszálpontosan el tudja helyezni önmagát a világfutball bonyolult koordináta-rendszerében. Már van mire büszkének lennie — büszke is —, a fals receptorokkal rendelkező megfigyelő akár nagyképűségnek is interpretálhatná jogos önbizalmát, viszont a vasárnapi Salzburg—Linz osztrák bajnoki befejeztével olyasmit tett, amit még egyetlen magyar futballistától sem tapasztaltam: ő hívott fel telefonon, hogy találkozzunk a Red Bull Aréna sajtóközpontjában egy beszélgetésre.

Az ősztől a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát Fotó: Mirkó István

– Belegondolt, hogy ha otthon marad az MTK-ban, most esetleg kiesne az NB I-ből?

– Jaj, dehogy, ilyesmi meg sem fordul a fejemben! Itt most más foglalkoztat engem, készülünk a Bajnokok Ligája főtáblájára, ami most lett biztos a Tottenham pontszerzésével. Ott akarom megmutatni magam, az európai futball „nagyszínpadán”.

– És ha sikeresen megmutatta, tovább lépdelhet előre a futball ranglétráján?

– Majd meglátjuk, mi nekem a legjobb, 2021-ig szól a szerződésem.

– Eljutnak önhöz azoknak a komoly csapatoknak az érdeklődései, amelyekről odahaza cikkeznek az újságok?

– Minden eljut hozzám, semmit sem titkol el előlem Esterházy Mátyás, a menedzserem. Mindent megbeszélünk.

– Eddig kik jelentkeztek be önért?

– Bejelentkezni még nem jelentkezett be senki, de érdeklődött a Juventus, a Bayern, az Arsenal, az Ajax…

– Csak ilyen kiscsapatok?

– Igen, utána is kellett néznem, hogy kik is ők.

– Milyen érzés?

– Nagyon jó. Mondhatni: hízelgő. Jólesik. Azért vagyok itt Salzburgban, hogy megmutassam magam a Bajnokok Ligájában, aztán majd lehet beszélgetni a konkrétumokról is.

– Mielőtt kijöttem önhöz, beszéltem Marco Rossi szövetségi kapitánnyal. Csak jót mondott önről, szerinte a középpálya bármelyik posztján meghatározó játékos lehet az elkövetkező tizenöt évben. Tízes, nyolcas, hatos poszton.

– Én azért inkább támadnék, a tízes vagy a nyolcas jobban fekszik nekem.

– Hogyan él itt kint Salzburgban?

– Többnyire egyedül vagyok, bár most kijött a barátnőm látogatóba. Amúgy az édesapám majdnem minden meccsemet megnézi – erről most lemaradt –, anyu rendszerint otthon van, mert vigyáznia kell a két és fél éves húgomra.

– Van autója?

– Persze, egy Audi Q2-es. Szeretek vezetni.

– Gyorsan?

– Igen, de biztonságosan. (Elmosolyodik.) Salzburg szép város, csak kicsit már unalmas. Budapest sokkal nagyobb, izgalmasabb, de rettenetes a közlekedése. A múltkor ott voltam pár napig, egy órába került, mire át tudtam vergődni a városon. Itt, Salzburgban el-eljárunk a környékre, a Mondsee-hoz, bowling, vacsora egy étteremben, ritkábban mozi, összejárunk a csapattársaimmal, így telnek a napjaim. No meg persze az edzések, meccsek.

– Hogyan élte meg, hogy bajnokságot és kupát nyertek a Salzburggal? Hiszen a szezont még a másodosztályban, a fiókcsapatnál, a Lieferingnél kezdte.

– Ez volt a célom, bajnokságot és kupát nyerni a Salzburggal. Sikerült. Klassz volt ez a mai ünneplés a LASK-meccs után, a közönség szeretetét jó élvezni. Most is kint voltak tizenkétezren, pedig már a múlt héten bebiztosítottuk az aranyérmünket.

– Két éve ön is eljutott az U17-es válogatottal az Európa-bajnokságon a legjobb nyolcig. Kikkel játszott akkor egy csapatban?

– Csoboth Kevin, Torvund Alexander, Schön Szabolcs, Szerető Szabolcs, Csonka András…

– Róluk mi a véleménye?

– Ez nem az én dolgom, mindenki a saját útját járja.

– Három év múlva hol képzeli el magát?

– Hú… mondjuk, a spanyol vagy az angol első osztályban, egy dobogós csapatban.

– Ha kapna egy évi tízmillió eurós ajánlatot Arábiából vagy Katarból és egy félmilliósat a Bayerntől, melyiket fogadná el?

(Felkacag.) – Hát persze hogy a Bayernét!