Ha valakit Grúziában Vano Revazisvilire keresztelnek, az illető később görög útlevelet szerez magának Roman Musztopulosz néven, mostanában pedig Vedat Albayrakként és törökként mutatkozik be, arról okkal hihetjük, hogy a világ szélhámosa. Holott egyszerűen csak a török cselgáncsválogatott tagja. A zömök, szakállas figura nem akárki, világbajnoki bronzérmes, és az Európai Játékokon vasárnap a 81 kg-os súlycsoport második fordulójában ő ejtette ki a mi Rajkai Róbertunkat.
A világ sportjában kétségkívül nagy divat az országváltás, a jobb lehetőség felé indulás, néhány helyen, így a törököknél pedig az apanázs, a „törökméz” mellé új nevet is adnak. Atlétikában a kenyai Stanley Kiprotichból így lett Ali Kaya, Vivian Jemutaiból pedig Yasemin Can.
No de három országot három néven képviselni, az már nem mindennapos – lelke rajta a nemzetközi cselgáncsszövetségnek, hogy ezt lehetővé teszi neki. Van egy rémálmunk, hogy ha a budapesti Grand Prix-n megkérdezzük tőle, most akkor valójában hogyan is hívják, azt válaszolja majd: szólíts csak Bélának.