Bombagól Bolíviának, az operatőr is lemaradt róla

Zombori Sándor a Vasas máig utolsó nagy, 1977-ben magyar bajnok csapatának egyik klasszisa. A nagy munkabírású középpályás éveken át a válogatottnak is meghatározó embere volt, a mai napig emlegetik az 1977-es pótselejtezőben a Bolíviának rúgott bombagólját. Kollégánkat is tisztelhetjük benne, hiszen pályafutása végeztével hosszú éveken át újságíróként dolgozott.

A piros-kékek klasszisa nagy munkabírásával tűnt ki a hazai mezőnyből Fotó: MTI/Petrovits László

– Még a pénteki stadionavató előtt beszélgetünk, ezért így kell kérdeznem: ott lesz az eseményen?

– Igen, természetesen ott a helyem, régóta várunk erre a pillanatra. Remélem, nem jön közbe semmi sem, s az egészségem is rendben lesz.

– Mit jelent önnek, hogy újjászületik az Illovszky Rudolf Stadion?

– Hatalmas örömöt. Csodálatos éveket töltöttem ott, Rudi bácsit pedig második apámként tiszteltem, örülök, hogy róla nevezték el a stadiont.

– Ha már ezt említi, az életrajzi források megjegyzik, hogy Talián Sándorként látta meg a napvilágot. ­Miért vette fel a Zombori nevet?

– Nem én, még apám döntött így, aki szintén labdarúgó volt, a PVSK-ban játszott. Akkoriban divat volt a futballban jól hangzó, mondjuk így, művésznevet választani, nem tudom, apámnak ­miért éppen a Zombori név tetszett meg. De nem bánom, hogy így döntött, hiszen én is ezen a néven váltam ismertté.

– S később a fia, Zalán is. Tehát háromgenerációs futballistacsalád az önöké.

– Igen, s erre nagyon büszke vagyok. Ahogy apám, én sem bántam, hogy a fiam is labdarúgó akart lenni, s támogattam ebben a törekvésében.

– Mint oly sok neves labdarúgóé, az ön pályafutása is Pécsett indult. Hogyan s később miként került a fővárosba?

– Az én gyerekkoromban még szinte minden fiú futballista akart lenni. Már kisgyerekként a Pécsi Dózsa igazolt játékosa voltam. Szépen lépkedtem fölfelé, mígnem a felnőttcsapatban is alapemberré váltam. Az volt az álmom, hogy válogatott játékos legyek, oda azonban lényegében csak a fővárosi csapatokból lehetett eljutni. Ezért amikor Illovszky Rudolf és Raduly József lejött hozzám Pécsre, s hívtak a Vasashoz, egy percig sem gondolkodtam.

– Ez 1975-ben történt, s még abban az évben be is mutatkozott a válogatottban, a következő idényben bajnoki címert nyert a Vasassal, majd tagja volt az 1978-as világbajnokságra kijutott válogatottnak. Minek köszönhetően robbant be a legjobbak közé?

– Nagyszerű társakkal futballozhattam együtt. A Vasasban a csatársorban Kovács István, Izsó Ignác és az abban az idényben gólkirály Várady Béla ontotta a gólokat, a középpályánk is erős volt Gass Istvánnal, Müller Sándorral, a védelmünkre, a Török Péter, Hegedűs Béla, Komjáti András, Kántor Mihály négyes fogatra sem lehetett panasz.

A piros-kékek klasszisa nagy munkabírásával tűnt ki a hazai mezőnyből
Fotó: MTI/Petrovits László

– Mészáros Ferenccel kiegészítve fel is sorolta a Vasas akkori kezdőcsapatát. Ön elsősorban a nagy munkabírásával tűnt ki. Minek köszönhetően? Többet edzett a társainál?

– Nem, valószínűleg ez inkább alkati kérdés. S igyekeztem ­sportszerűen élni, nem vettem részt a kimaradozásokban. S olykor szerencsére az én lábam is elsült.

– Mint például Bolívia ellen. A 6-0-s győzelem összefoglalójából éppen az ön gólja hiányzik. Valószínűleg lemaradt róla az operatőr…

– Lehet, de kár érte. A góljaim közül én is arra emlékszem a legszívesebben, tényleg szépen kilőttem a pipát.

– Pályafutása végeztével milyen indíttatásból lett újságíró?

– Az edzői pálya nem vonzott, helyesebben éreztem, nem vagyok elég erélyes ahhoz, hogy felnőtteket irányítsak. Gyerekekkel foglalkoztam, de mindig vonzott az újságírói pálya, így végül ott kötöttem ki.

– Immár nyugdíjasként milyen szemmel nézi a meccseket? Futballistaként vagy újságíróként?

– Inkább futballistaként. Szeretem magam beleélni a játékba, s örülök, ha valami szép megoldást látok.

– Meccsekre szokott kijárni?

– A válogatott mérkőzésekre néha kilátogatok, de többnyire inkább tévében nézem a meccseket, úgy viszont annál többet. Mostantól majd ismét kijárok az Illovszky-stadionba, s szurkolok a Vasasnak. S persze a válogatottnak, hogy ismét jusson ki az Eb-re.