A magyar szövetség sajtótájékoztatóján Nagy László alelnök elmondta, hogy Gulyás szerződése a 2022 januárjában sorra kerülő magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.
Az 51 éves egykori irányító 1984-től 1999-ig a Veszprém játékosaként egyaránt kilencszer nyert bajnoki címet és Magyar Kupát, 1992-ben tagja volt a KEK-győztes csapatnak – további két alkalommal szerepelt a sorozat döntőjében –, 1995-ben pedig az év legjobb játékosának választották Magyarországon. A válogatottban 84 találkozón 145 gólt szerzett.
Vezetőedzőként dolgozott Ausztriában, Kuvaitban, majd Dunaújvárosban, Vácon, illetve Gyöngyösön. Tavaly októberben Ljubomir Vranjes menesztését követően a Veszprém megbízott vezetőedzője lett, majd az idény végéig a klub sportigazgatójaként tevékenykedett.
„Ilyen felkérésre butaság lenne nemet mondani, számomra ez nem is volt kérdés. Olyan stábot állítottunk össze, amely eredményes lesz, olyan emberekkel vesszünk körbe magunkat, akik a saját területükön profik” – mondta Gulyás.
Az új kapitány a jövő januári osztrák, norvég, svéd közös rendezésű Európa-bajnokságról elmondta, egy hajszálnyi esélye még van a csapatnak az olimpiai kvalifikációs sorozatban, ezt igyekeznek kihasználni, és azért is szeretnének minél jobban szerepelni, hogy kedvező helyzetbe kerüljenek a világbajnoki selejtező sorsolása előtt.
A szinte napra pontosan fél év múlva kezdődő tornán a magyarok a malmői E csoportban sorrendben Oroszországgal, az olimpiai és világbajnok Dániával, valamint Izlanddal találkoznak. Nagy László alelnök elmondta, igyekeztek főállású, lehetőleg magyar szövetségi kapitányt találni, és ez Gulyás István személyében sikerült is. Az erőnléti edző a norvég Tord Ellingsen lesz, aki korábban már dolgozott a magyar női válogatottnál.
„Én is ott leszek minden felkészülésen, minden edzésen, minden mérkőzésen, és igyekszem segíteni a szakmai stáb és a játékosok munkáját” – tette hozzá a június elején visszavonult Nagy László, aki a meccseken a kispadon foglal majd helyet.