A tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas a sajtótájékoztatón elmondta: harmincöt napos felkészülési cikluson vannak túl, csapatukhoz pedig egy svájci hajós is csatlakozott. Mint mondta, kreatív és nyitott vitorlázást vár csapatától, és akkor jönnek az eredmények is.
Józsa Márton, a Kékszalag időrekordját tartó Fifty-Fifty kapitánya harmadik győzelmére tör magyar tervezésű és építésű hajójával, amelyen a legénység is magyar. Felkészülésük során a Földközi-tengeren is gyakoroltak egy tapasztalt új-zélandi vitorlázó társaságában, és bár a Balatonon kevesebbet edzettek, már hét éve versenyeznek hajójukkal a tavon, így jól tudják, mire számíthatnak.
A korábbi győztes Roland Gäbler, a New Black Jack kapitánya elmondta: egy erősebb, gyorsabb hajóval vágnak neki az idei Kékszalagnak. Mivel fontosnak tartja az utánpótlás-nevelést, két 18 éves fiatalt is bevett csapatába. Úgy fogalmazott: legalább ötven országban hajózott már, de a Balaton a könnyű szeleivel mindig különleges élményt és nagy kihívást jelent számára.
A verseny fődíjait a Herendi Porcelánmanufaktúra biztosítja, Simon Attila vezérigazgató elmondta: a legjobbak kék Apponyi-mintás serleget kapnak majd.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg. A Balatonfüreden csütörtök 9 órára kiírt rajt után a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy teljesítsék a mintegy 155 kilométert.
A Kékszalag távját tavaly a svájci Rodolphe Gautier vezette és Christophe Peclard kormányozta Safram tette meg leggyorsabban 12 óra 40 perc 31 másodperc alatt. A verseny abszolút időrekordját a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt ért célba.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!