A dzsúdósok budapesti Grand Prix-versenyén Karakas Hedvig (57 kg) pénteki harmadik helyéhez válogatottunk még két bronzérmet tett hozzá a Papp László-arénában, ahol szombaton Ungvári Attila (81 kg), tegnap pedig Sipőcz Richárd (+100 kg) állt fel dobogó alsó fokára.
A fiatalabb Ungvári fivér négy győzelem után az elődöntőben kikapott egy grúztól, a bronzmeccsen pedig egy ugyancsak grúz származású, de osztrák színekben versenyző cselgáncsozót győzött le.
„Óriási köszönet a közönségnek, hogy ennyien kijöttek, az érmet pedig édesanyámnak ajánlanám, aki hetvenévesen is végigszurkolta az egész napot” – nyilatkozta a 30 éves ceglédi versenyző.
Sipőcz még csak 18 esztendős, kétszeres ifjúsági Európa-bajnok, és 128 kilós. S a GP-históriában a férfiaknál immár a negyedik legfiatalabb érmes! Öt mérkőzéséből négyet megnyert, legyőzött egy 170 kilós kínai óriást, de a bronzmeccsen is egy olyan oroszt oktatott, aki legalább húsz kilóval nehezebb nála.
Közel volt a dobogóhoz az ötödikként záró, 17 éves ifjúsági olimpiai bajnok Özbas Szofi (63 kg) is, aki három mérkőzést nyert, és egy vb-bronzérmest is a szőnyegbe döngölt.
A már 38 éves, olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós (73 kg) két győztes meccs után a 16 között alulmaradt az üzbég Turajevvel szemben, így helyezetlenül zárt, miként a vb-2. Tóth Krisztián (90 kg) is, aki az első meccsét megnyerte, ám a nyolcaddöntőben kikapott a japán Mukaitól.
A három bronzzal azért nem kell elkeserednünk.