Új otthonban halhatatlan lelkek

Raduly József, a tágabban értendő Aranycsapat velünk élő, 92 éves legendája elvégzi a kezdőrúgást, miközben a közönség a lelátón helyet foglaló Mészöly Kálmánt és társait élteti. Nem csak a Vasas-drukkereknek volt torokszorító jelenet. Ha ki kell emelni egyet, akkor ez volt a pillanat, amikor felavatták a hatszoros magyar bajnok Vasas újjáépített otthonát, az Illovszky Rudolf Stadiont.

A klub utánpótláskorú játékosai is pályára léptek a nagy napon Fotó: Mirkó István

Berendy Pál, Bundzsák Dezső, Csordás Lajos, Farkas János, Ihász Kálmán, Kárpáti Béla, Komjáti András, Mészöly Kálmán, Raduly József, Sárosi László, Szilágyi Gyula és Várady Béla. Igen, igen, a Vasas történetének nagy alakjai. Egyben az új stadion tizenkét hazai szektorának névadói. A vendégszektorokat kettős kötődésű klasszisokról nevezték el: Machos Ferenc (Honvéd), Plattkó Ferenc (MTK), Szentmihályi Antal (Újpest), Takács II József (Ferencváros).

Nem csak ezért érzi úgy az ember, mintha múzeumban járna. A falakon mindenfelé idézetek játékosoktól, potentátoktól, szurkolóktól. Egy napot is kitenne, ha mind végig akarná olvasni az ember. Aki majd hétről hétre idejár, lesz rá alkalma, hogy elmélyedjen a Vasas történelmében. Az egyik idézet rímel is erre: „Rudi bácsival együtt reménykedtünk, hogy egyszer lesz egy múzeum, melyben a sikerek relikviái ki lesznek állítva.”

Jelentjük, ki vannak. S ha élne, valószínűleg Rudi bácsi sem bánná, hogy nem egy múzeumban, hanem a róla elnevezett stadionban.

S mint a régi szép időkben, a pályán Tamás Gyula, Puskás Lajos, Ladinszky Attila, Komjáti András és sokan mások. Mindig ez a fránya nosztalgia. A magyar futball még mindig ebben a legerősebb.

A Vasas megadta a módját a felújított, helyesebben a régi helyén újonnan felhúzott Illovszky Rudolf ­Stadion avatásának. Négy különböző generáció legjobbjai is pályára léptek az ugyancsak neves erőkből álló öregfiúk válogatott ellen. Raduly Józseftől és Mészöly Kálmántól persze már senki sem várhatja el, hogy szerelést húzzon, az egy-két generációval „ifjabb” hírességek közül Zombori Sándor, Müller Sándor, Kiss László, Izsó Ignác és Gass István, a még fiatalabbak közül pedig Galaschek Péter sem vállalta a játékot, de persze ők is eljöttek.

A klub utánpótláskorú játékosai is pályára léptek a nagy napon
Fotó: Mirkó István

Csak a szurkolók gyülekeztek kissé kényelmesen a nagy napon, így az egykori legendák és az ugyancsak jó nevekből álló válogatott öregfiúk mérkőzése bántóan üres lelátók előtt kezdődött meg délután fél ötkor. A résztvevők persze, ahogy az lenni szokott, elsősorban egymásnak, a találkozásnak örültek.

– Engem is megrohantak az emlékek – mondta az érdeklődésünkre Komjáti András, a Vasas máig utolsó, ­1977-es bajnokcsapatának játékosa, aki 433 NB I-es fellépéssel a klub rekordere.

– Amikor először 1970-ben, csupán tizenhat és fél évesen beléptem az öltözőbe, ahol remegő lábakkal olyan legendákat köszönthettem, mint Mészöly, Farkas, Ihász. Aztán a meccsek, a nagy csaták, amelyeket a régi stadionban vívtunk. Jó érzés, büszke vagyok arra, hogy én játszottam a legtöbbször a csapatban, fiatalon gondolni sem mertem erre.

Az öregfiúk után a színészek, pártolók léptek pályára a fiatalok ellen – fordított sorrendben talán jobb lett volna. Majd archív felvételen játszották be Illovszky Rudolfot, aztán Kocsis Dénes musicalszínész előbb a vendég Dunaszerdahely tiszteletére elénekelte a Nélküledet, majd a Vasas-himnuszt. A színészválogatott forrósította a hangulatot, őket követve Hegyi Iván, a Vasas kommunikációs igazgatója idézte meg a dicső múltat. Elénekelték a magyar himnuszt, s már csak a legfontosabb aktus volt hátra. Szilágyi Áron, a Vasas kétszeres olimpiai bajnok kardvívója szavakkal, Raduly József pedig tettel, a kezdőrúgással felavatta az új stadiont. (Eztán következett a DAC elleni ­meccs, amely a hazaiak 2-0-ás győzelmével ért véget.)