Van, akit a tét nyom agyon, van, akinek tét nélkül nem megy. Ha a magyar női válogatott utóbbi egy hónapját nézzük, akkor furcsamód rá az utóbbi lehet az igaz: a hét felkészülési mérkőzéséből hatot elveszített, itt az Európa-bajnokságon az eddigi két legfontosabb meccsét bravúrral megnyerte, majd jött a már a kiesett törökökkel a tét nélküli utolsó csoportkör, amelyben egy ponttal kikapott. Utána mondta is Székely Norbert szövetségi kapitány, hogy élete egyik legfurcsább mérkőzése volt ez, mert legszebb álmaiban sem hitte volna, hogy egy Eb-n felkészülési meccsé fokozza le a sors a csoportgyőzelemre előzetesen legesélyesebbnek tartott Törökország elleni találkozót.
Ha már szóba jöttek az esélyek, csak remélni lehet, hogy a FIBA illetékesei nem sportfogadással akarják eltartani a családjukat. Bár létezik hivatalos világranglista, a nemzetközi szövetség az Eb előtt kiadta a mezőny szubjektív erősorrendjét, és a három utolsó helyre sorrendben Nagy-Britanniát, Magyarországot és Montenegrót tette. Ehhez képest ebből a trióból a magyar válogatott két bravúrgyőzelemmel elsőként lett csoportelső és jutott a nyolc közé, a másik kettő pedig egymás ellen játszott tegnap este – a mérkőzés lapzártánk után ért véget – nyolcaddöntőt azért, hogy csütörtökön velünk összecsaphasson az elődöntőért, azaz a három lesajnált csapatból egy egész biztosan éremért küzdhet majd a hét végén.
Bár éppen most láttuk, hogy fabatkát sem érnek a latolgatások – ki gondolt például a csehek, a törökök vagy éppen néhány nappal az Eb előtt a magyar együttest kétszer is legyőző fehéroroszok gyors kiesésére vagy éppen a mi csoportelsőségünkre? –, a sors nagy lehetőséget adott a magyar válogatottnak. A többi ágról olyan ellenfeleket kerülünk el, mint Oroszország, Belgium vagy Svédország, amelyek papíron sokkal jobbak nálunk, kizárólag éppen Nagy-Britannia és Montenegró tűnik verhetőnek. Ezt ki kell mondani, a játékosoknak pedig el kell viselniük ennek a hatalmas sansznak a terhét. Ha a tét valóban feldobja a csapatot, akkor nincs gond, ugyanis az most valóban óriási: a csütörtöki győzelem már részvételt jelentene a jövő évi olimpiai selejtezőre, amelynek a magyar együttes évtizedek óta a közelében sem járt.