Hetven-nyolcvan perces buszút vezetett a csapathotelból, Kumamotóból Jacusiróba; mintha Budapesten szállásolnák el a mezőnyt, és Kecskeméten kellene játszani. Nonszensz, de egy pillanatra se érveljünk vele, a románok sem magánhelikopteren érkeztek.
Egyenlő feltételek mellett és rajtpozícióban – két-két korábbi győzelem és vereség, ki-ki meccs a továbbjutást érő harmadik helyért – kezdtek a felek, ezért és másért is minden roppant egyszerűnek tűnt. Úgy kalkuláltunk, itt és most erősebb, színesebb a mi keretünk, mint a doppingolás miatt brassói kontingensét és részben hitét vesztett ellenfélé, azaz tőlünk függ a végkifejlet. Ha elöl nem túl „szélsőségesek” az akciók, hanem beszáll az össztűzbe a derékhad is, hátul pedig úgy sikerül megfékezni a világ leghatékonyabb, bár még térdműtétből lábadozó lövőjét, Neagut, hogy ezzel Pintea, a Kárpátok barnamedvéinek paramétereivel leírható beállós sem marad szabadon, az már több mint fél győzelem.
Szünetig mindez szinte tökéletesen megvalósult. Az 5-0-s, 7-1-es indulás tisztázta a frontviszonyokat, megingás nélkül jutottunk el a 16-10-es félidőig. Neagu királykisasszony egyre morcosabbá, nyűgösebbé vált, és udvarhölgyei, alattvalói aggodalmaskodva próbálták kiszolgálni. A csarnokba kivezényelt és mesterségesen szurkolótáborokra osztott helyi gyerkőcök – kezükben tábla, annak a hátoldalán az egy hete talán még nem is ismert ország neve, amelyet skandálniuk kell, hogy el ne felejtsék – minket támogató része egyre önfeledtebben és felismerhetőbben rikoltozta, hogy ria, ria, Hungária.
Aztán egyszer csak megmutatkoztak a magyar kézilabda olykor előtörő öngyilkos hajlamai. A románok hét a hat elleni támadásai egyre csekélyebb ellenállásba ütköztek, odaát viszont Dedu védeni kezdett, majd 18-15-nél szimbolikus értékű momentum következett: heteshez jutottunk, a biztos kezű Szabó Laura a padról futott volna be lőni, de nem tudta lerángatni magáról a melegítőfelsőjét, ezért Tóth Gabriella állt oda a büntetőhöz, és rontott. A végre vezérré előlépett, hat gólig jutott Kovacsics Anikó – a meccs legjobbjává választották, de arra kért, az ezt igazoló táblát tüntessem el, ne is lássa – tartotta versenyben válogatottunkat, ám az 57. percben, 26-24-nél Kim Rasmussen szövetségi kapitány példátlan fegyelmezetlenséggel kétperces büntetést kapott, és sújtotta ezzel csapatát. Utóbb ezért és a vereségért pironkodva vállalta a felelősséget, bár beszélgetésünkkor hozzátette, csak annyit mondott, „Ááá”, de a delegátus ekkor már utazott rá. Esetleg nem kellett volna rögtön az elején, 7-2-es előnynél begyűjtenie a sárgát.