Alig volt idejük elengedni az egeret

A Puskás Aréna lett az Év stadionja, de Skardelli Györgyék már a multifunkciós kézilabda-csarnokon dolgoznak.

Ch. Gáll András
2020. 03. 24. 17:34
Modern az új aréna, mégis emlékeztet az elődjére Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A futballarénákkal foglalkozó stadiumdb.com honlap által meghirdetett versenyen a Puskás Aréna nyerte el a közönségdíjat, és a szakmai zsűri pár nappal később kihirdetendő díjáért is versenyben van a tavaly novemberben átadott létesítmény. Skardelli György vezető tervező azonban nem ér rá ünnepelni, mert nyakig benne van a már épülő népligeti multifunkciós kézilabdacsarnok munkálataiban.

– Őszintén szólva nem figyeltem ezt a voksolást, csak most, hogy a Puskás Aréna győzött a közönségszavazáson, aminek természetesen nagyon örülök. Tényleg nem volt időm ezzel foglalkozni, mint ahogy azzal sem, miként alakult a rövid lista a szakmai zsűrinél. Reggeltől estig, sőt, olykor még sötétedés után is a népligeti buszpályaudvar mellett épülő hatalmas multifunkciós kézilabda-csarnokkal vagyok elfoglalva, amelynek a mi irodánk, a Középülettervező Zrt. készítette el a terveit – mondta lapunknak a néhány napja Kossuth-díjjal kitüntetett építész. Ez a húszezres csarnok a 2022-es, Szlovákiával közös rendezésű férfikézilabda-Európa-bajnokságra készül.

– Meglehetősen feszített az életem mostanság, már folynak a munkák, és közben kell készítenünk a terveket. Tavaly szeptemberben nyerte el az irodánk a megbízást a csarnok tervezésére, két hónappal az előtt, hogy a Puskás Arénát ünnepélyesen megnyitották volna, tehát ilyen módon kissé összecsúszott a két létesítmény tervezése, illetve kivitelezése – magyarázta Skardelli György, akinek van rutinja a hasonló léptékű fedett csarnokok tervezésében, hiszen annak idején a Papp László Budapest Sportaréna, majd jóval később a Közszolgálati Egyetem Nagyvárad téri épülete is a Skardelli Stúdió kreativitását dicsérte.

– Persze a rengeteg munka közepette is roppantul örültem a pozitív visszajelzéseknek, annak is, ami a média részéről érkezett, és annak is, ami a közönségtől és a szakmai közvéleménytől – folytatta az építész.

– Így vagyok ezzel az Év stadionja díjjal is, már csak azért is, mert a mindig roppant aktív magyar szavazók mellett rengeteg voksot kapott az Aréna még olyan távoli helyekről is, mint a Fülöp-szigetek. Nyilván nagyon örül ennek az ember. Én egyfajta hittel művelem a szakmámat, és hogyha ez a hit visszaigazolást nyer, az boldoggá tesz. Nagyjából erről szól a dolog.

Felvetődik a kérdés, honnan volt ereje a Kossuth-díjas építésznek a Puskás Aréna után belevágnia egy hasonló nagyságrendű projektbe. Hiszen a legtöbb embernek az egész életét kitöltené egy Puskás Aréna volumenű építmény megalkotása.

– A kérdés abszolút helyénvaló – mosolyodott el az építész.

– Az én erőmet és a csapatom erejét is kizsigereli ez a feladat, hihetetlenül feszített a tempó, amiben dolgozunk. Ezekben a vészterhes, koronavírusos időkben is muszáj dolgozni, internetes konferenciabeszélgetéseket folytatunk naphosszat a megrendelői és a fővállalkozói oldallal, az előbb is azért nem tudtam felvenni a telefont. Mi pedig, a stúdióban felállítottunk egy chatoldalt, és azon osztjuk meg a problémákat. Eközben a fizikai munka is folyik a terepen. Érdekességként jegyzem meg, miközben tavaly novemberben már mindenki a Puskás Aréna ünnepélyes megnyitójára készült, mi már nyakig benne voltunk a kézilabda-csarnok tervezésében, úgyhogy igazán nem is volt időnk örülni és ünnepelni. Még fél nap pihenőnk sem volt! Csupán a megnyitó napján engedtük el pár órára az egeret... Másnap rögtön rá kellett kattannunk nekünk és a számítógép egerének is az új feladatra.

A Puskás Aréna elsöprő sikere nyilván a nemzetközi építész- és megrendelői körökben is elterjesztette a Skardelli Stúdió hírét. Kérdés, vajon lenne-e energiájuk egy esetleges nemzetközi megbízás elvállalására? – Kategorikus a válaszom: nem. Ha kapnánk is ilyen ajánlatot, képtelenség lenne elvállalni. Ez a mostani csarnoktervezés felemészti minden energiánkat, hihetetlenül feszített tempóban dolgozunk, képzeljék el, a népligeti kézilabdacsarnok kétszer akkora befogadó-képességű lesz, mint a Papp László Sportaréna, amit szintén mi terveztünk. Nincs mese, ez a cégünk legjelentősebb projektje a fedett kategóriában. Az épület átadási határideje 2021 vége, s ha a Puskás Aréna megvalósítási folyamatából indulunk ki, akkor nekünk, tervezőknek is ott kell lennünk egészen az átadásig.

Sikeres magyarok

A Stadiumdb.com oldal 2012 óta választja meg az Év stadionját a közönségszavazatok és a szakmai zsűri kategóriájában. Mi, magyarok igen jól szerepeltünk a múltban. 2014-ben a Groupama Aréna a 14., a debreceni Nagyerdei Stadion a 17. helyen végzett, ugyanabban az évben a szakmai zsűrinél a Nagyerdei Stadion a negyedik legszebbnek bizonyult. 2018-ban a közönségnél a DVTK Stadion a kilencedik, a MOL Aréna Sóstó a tizenegyedik lett, a szakmai ítészeknél a DVTK Stadion győzött, a fehérvári MOL Aréna Sóstó nyolcadik helyezést szerzett. 2019 legszebb stadionja a közönségnél, mint megírtuk, a Puskás Aréna lett, a negyedik helyen a dunaszerdahelyi MOL Aréna végzett. A szakmai zsűri szavazásának eredménye alapján a Puskás Aréna a harmadik helyet szerezte meg, győzött az immár elhalasztott tokiói olimpia stadionja, a Japan National Stadium.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.