Egyre több sportesemény tolódik vagy marad el

Forrás: MTI2020. 03. 13. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A koronavírus-járvány miatt továbbra is világszerte – így Magyarországon is – halasztják vagy törlik a különböző sporteseményeket.

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) pénteken bejelentette, szombattól korosztályra való tekintet nélkül minden versenyrendszerét felfüggeszti. A szezonnal kapcsolatos döntését az MKOSZ elnöksége kedden az élvonalbeli klubok vezetőivel közös rendkívüli ülésen hozza meg.

A Magyar Jégkorong Szövetség úgy határozott, hogy valamennyi – utánpótlás, női és amatőr – bajnokság további mérkőzéseit azonnali hatállyal törli, illetve nem javasolja a csoportos edzések megtartását, helyette egyéni edzéstervek összeállítását tanácsolja. A nemzetközi szövetség (IIHF) döntése értelmében elmaradnak az U18-as világbajnokságok, köztük a magyar érdekeltségű divízió I/A torna, amit az olaszországi Asiagóban rendeztek volna.

A Magyar Röplabda Szövetség döntése értelmében április 3-ig minden mérkőzést elhalasztanak a sportágban. A döntés minden felnőtt és korosztályos bajnoki és kupamérkőzésre vonatkozik.

A Magyar Tollaslabda Szövetség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy péntektől határozatlan ideig felfüggeszti a hazai versenyeket minden korosztályban és kategóriában. A nemzetközi szövetség a közeljövő számos viadalát, köztük a kanadai olimpiai kvalifikációs versenyt törölte.

Az Újpesti Torna Egyletnél Őze István klubigazgató úgy döntött, hogy hétfőtől az egyesület valamennyi létesítménye bezár, csoportos edzéseket határozatlan ideig egyetlen szakosztályban és korcsoportban sem tartanak.

A Román Kézilabda Szövetség (FRH) pénteken közölte, hogy valamennyi bajnokságot felfüggesztenek a hónap végéig, így sem a női, sem a férfi bajnokság, valamint az ifjúsági és gyerekbajnokságok sem folytatódhatnak március 31-ig. Közölték azt is, hogy a román felnőtt női kézilabda-válogatottnak a Lengyelországgal szembeni dán-norvég közös rendezésű év végi Európa-bajnokság selejtező összecsapásait egy későbbi dátumra halasztották a lengyel szakszövetséggel folytatott egyeztetések nyomán, így a két mérkőzésre várhatóan június elején kerül sor.

A Formula E két hónapra szóló szünetet jelentett be, miután egyeztetett erről a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA). Ennek eredményeként nem lesz verseny Párizsban, Rómában, a kínai Sanyában, valamint Jakartában. A Formula E irányítói azt remélik, hogy a sorozat júniusban, vagy júliusban folytatódhat.

Elmarad a tokiói olimpia versenyuszodájának átadóünnepsége, amelyet jövő vasárnap tartottak volna.

A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) azt javasolta a kluboknak, hogy függesszék fel a közös edzéseket, a játékosokat pedig felkérték, hogy kövessék a hatóságok utasításait. Az RFEF azt tanácsolta a csapatoknak, hogy készítsenek egyéni edzésterveket, ezzel elősegíthetik, hogy a játékosok szigorúan betarthassák az egészségügyi és kormányzati irányelveket.

A Skót Labdarúgó Szövetség határozatlan ideig felfüggesztette a bajnokság összes osztályát.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség április végéig minden tornát lemondott és a jövő héten közli, hogy mi lesz a sorsa a májusra kiírt hongkongi és kínai versenyeknek. A március végére tervezett puszani csapat-világbajnokságot már korábban elhalasztották.

Az év első úgynevezett major golfversenyének szervezői is a halasztás mellett döntöttek. A Mastersre az egyesült államokbeli Augustában került volna sor április 9-12-én.

Marty Walsh polgármester bejelentése szerint szeptember 14-re halasztották az eredetileg április 20-ra kiírt Boston Marathont.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.