Hosszú interjút készített hétfőn a Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség Alekszandra Szoldatova négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok ritmikus gimnasztikázóval. Megtudhatjuk róla, hogy ő kislányként soha nem játszott babákkal, inkább kisautókat tologatott a bátyjával. A cikkhez csatolt, néhány nappal ezelőtt készült Instagram-videóból pedig az is kitűnik, hogy a 21 éves versenyzőnek a vele együtt tréningező macskája is igazán ügyes tornász.
Szoldatovának a 2017-es budapesti Európa-bajnokság előtt törést mutattak ki a lábában, de így is elindult – csapatban arany-, karikával és labdával ezüstérmes lett –, majd a következő évben újra eltört a bal lába, ám most másik helyen. Ez a sérülés visszavetette, és az orosz csapatban az Averina-ikrek, Dina és Arina is eléje került a rangsorban. Szoldatovát sokan leírták, mondván, hogy ő már túljutott a pályafutása zenitjén és lelassult, a versenyző azonban nem adta fel az álmait, hogy ott lehessen a tokiói olimpián.
– Az, hogy egy évvel elhalasztották az olimpiát, nekem nem jött rosszul. Időt nyertem, hogy visszanyerhessem a régi formámat – jegyezte meg az elszántan készülő Alekszandra Szoldatova.
A versenyző és macskája közös edzését az otthoni karanténban itt lehet megtekinteni: